Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
320.75
bux:
144213.18
2026. július 23. csütörtök Lenke

Zárul a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztető sorozat

A hét végén, azaz 2008. augusztus 8-án ér véget a 2007. július 7-én a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztető monstre sorozat, amelyet egy évvel ezelőt a világ kilenc helyszínén zajlott Live Earth elnevezésű koncertek nyitottak meg. Az egész esemény egyik szimbolikus figurája Al Gore volt amerikai alelnök.

A múlt évi rendezvény Sydney-ben kezdődött, majd Tokióban folytatódott. Koncertnek adott otthont Sanghaj, Hamburg, London, Johannesburg, Washington, New Jersey és Rio de Janeiro is.

A Live Earth egyik főszervezője, Al Gore volt amerikai alelnök a Sydney-ben közzétett videoüzenetben a konkrét kormányzati lépéseket szorgalmazó nyilatkozat támogatására kérte a koncertek résztvevőit, a lakosságot és a vállalati szférát.

A koncerteken 150-en léptek fel, többek között a Red Hot Chili Peppers, a Beastie Boys, Madonna, a Genesis, a Police és a Black Eyed Peas, az Antarktiszon pedig sarkkutatók álltak össze alkalmi zenekarrá. A televíziós és rádiós közvetítéseknek köszönhetően összesen kétmilliárd ember kísérhette figyelemmel a történéseket.

A Live Earth kritikusai képmutatással vádolták a fellépőket, mert miközben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését propagálták, körberepülték a Földet, jelentősen szennyezve a környezetet.

Egyébként szintén tavaly, nyár elején a Társadalmi Felelősségvállalás Napján nyolc nagyvállalat tett a széndioxid-kibocsátás csökkentésével összefüggő felajánlást. Vállalták többek között, hogy a repülőutak kiváltására videokonferenciát rendeznek, újrahasznosított papírt használnak, és korszerűsítik a világítást.

Azóta több kiadvány is felhívta a figyelmet arra, hogy apróságnak tűnő dolgokkal, rossz beidegződések felülvizsgálatával magunk is sokat tehetünk a Föld megóvásáért. Nemrégiben az Európai Bizottság az úgynevezett stand by üzemmóddal foglalkozott, tehát a használaton kívüli elektromos eszközök áramtalanításával, de ide sorolható az autógumik nyomásának beállítása, mely 3-5 százalékkal csökkenti a benzinfogyasztást, vagy a fűtés során egy-egy fokkal kisebb beállítással is lehet spórolni, és így óvni a környezetet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×