Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Először áll jobban John McCain Barack Obamánál

Első ízben fordult elő az idei amerikai elnökválasztási kampányban, hogy a republikánus jelölt demokrata ellenfele elé került a közvélemény-kutatásokban. John McCain előnye ugyan a statisztikai hibahatáron belül van, de figyelemre méltó, hogy Barack Obama korábban orrhosszal vezetett előtte.

Az amerikai elnökjelöltek megítélését naponta követő Rasmussen jelentése szerint John McCain megelőzte Barack Obamát. A legfrissebb adatok szerint a két jelölt egyaránt 44 százalékon állt, ám a közvélemény-kutatók beszámították azokat is, akik "nagy valószínűséggel" az egyik, vagy a másik politikusra szavaznak majd.

A modell így már azt mutatja, hogy az ősz hajú republikánus szenátor egy százalékponttal megelőzi jóval fiatalabb és ezért a média által jobban felkapott vetélytársát. Ez az első alkalom, hogy McCain előnyre tett szer Obamával szemben, amióta utóbbi június elején legyőzte Hillary Clintont, és gyakorlatilag ő lett a demokrata jelölt.

A Rasmussen jelentés azt is felmérte, hogyan tekintenek a vetélytársakra az el nem kötelezett szavazók, és ebből az derül ki, hogy Obama csak 47 százalékuknak szimpatikus, míg McCain 61 százalékuk számára. Saját pártjában McCaint többen támogatják, mint Obamát a demokraták között. És nagyobb az aránya a McCainnel szimpatizálóknak a hagyományos demokrata szavazók táborában, mint az Obamával rokonszenvezőknek a republikánusok között.

Fontos kérdés, kik lesznek az alelnök-jelöltek

Mindez árnyalja a médiában korábban kialakult képet, amely szerint Amerika "kiéhezett az új arcokra és az újfajta politizálásra", és a vegyes etnikumú és kevésbé konfrontatív külpolitikát hirdető Barack Obama könnyedén legyőzi az igazából semmi újat nem ígérő és idősödő John McCaint.

A felmérés szerint az amerikaiak az őket annyira foglalkoztató energiakérdésben is jobban hisznek McCainnek. Korábban világossá vált, hogy külpolitikai kérdésekben is inkább a republikánus jelöltet tartják alkalmasabbnak.

A kampány azonban a nyári szabadságok miatt jelenleg csak félgőzzel halad előre, és a két jelölt stratégái most az fontolgatják: mi az ideális időpont az alelnökjelöltek megnevezésére. Az alelnökjelölt átgondolt kiválasztásával egyik, vagy másik jelölt kompenzálhatja gyengéit, és ezzel megerősítheti a választók bizalmát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×