Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Jobban védik a lemondott miniszterelnököt, mint a hivatalban lévőt

A brit rendőrség többet költ a tavaly lemondott kormányfő, Tony Blair védelmére, mint a jelenlegi miniszterelnök, Gordon Brown őrzésére.

A Scotland Yardtól kiszivárgott információk szerint a tavaly júniusban lemondott Tony Blair védelmére idén kétmillió fontot (600 millió forintot) fognak költeni - éppen annyit, mint hivatali idejében. A jelenlegi brit kormányfő, Gordon Brown őrzése ezzel szemben másfél millió fontba (450 millió forintba) kerül.

A Scotland Yard neve elhallgatását kérő forrása a Daily Mirrornak elmondta: Blair még mindig nagy védettséget igényel, mivel sokan továbbra is úgy tekintenek rá, mint aki két háborúba vezette Nagy-Britanniát, ráadásul fontos feladatot kapott a közel-keleti békefolyamatban.

A lemondása után közel-keleti különmegbízottnak kinevezett Blair ötször járt már a veszélyes régióban, és minden alkalommal civil ruhás tisztek védték őt. 24 órás rendőri felügyelet alatt áll londoni lakása is, és páncélozott autóban jár.

A névtelen forrás szerint Blair védelme heti 12 ezer fontba (3 és fél millió forintba) kerül a brit adófizetőknek. A hír az után látott napvilágot, hogy kiderült: Blair felesége, az ügyvédként dolgozó Cherie még mindig a kormány autóját használja azzal a sofőrrel, akit a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után kapott, és nagyon megkedvelt.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×