Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.67
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Új választások lehetnek Szerbiában

Elképzelhető, hogy a szerbiai pártok nem tudnak határidőre megállapodni egy parlamenti többséggel rendelkező koalícióról - véli az ELTE docense. Juhász József az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ha így lesz, új választásokat kell kiírni, ami jól jönne az egyébként győztes Szerb Demokrata Pártnak.

Egy esetleges új választás a nyugatbarát erőknek kedvezne Szerbiában, ők ugyanis a választások óta megerősödtek - mondta az InfoRádióban Juhász József egyetemi docens.

Az emberek nemcsak a győztes mellé sodródnak, vagy a társulásról szóló kedvező híreket értékelik pozitívan, hanem azt is érzékelik: szükség lenne egy egységesebb, nyugatos kormányra - mutatott rá a szakértő.

A választás eredménye alapján az lenne a kézenfekvő, ha a radikálisokból, a Kostunica véle Szerb Demokrata Párt, valamint a szocialisták alakítanak koalíciót. A parlamentbe azonban két kisebb párt is bejutott, akik ragaszkodnak az európai kapcsolatokhoz.

Juhász József arról is beszélt, hogy az észak-koszovói szerbek a jövőben a függetlenség kikiáltása előtti állapotok szerint akarnak majd élni, ezzel is tiltakozva az állam autonómiája ellen. Az itt élő szerbek nem ismerik el a június 15-én életbe lépett koszovói alkotmányt sem.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×