Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nemet mondtak az írek a Lisszaboni Szerződésre

Az ír népszavazás végleges eredménye szerint a szavazók 53,4 százalék utasította el az Európai Unió lisszaboni szerződését - jelentették be pénteken a választási hatóságok. José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke a hírre reagálva azt mondta: a jövő heti uniós csúcstalálkozón kell dönteni arról, hogyan oldja meg a közösség a helyzetet.

José Manuel Durao Barroso péntek esti brüsszeli sajtótájékoztatóján az ír népszavazás eredményének ismeretében elmondta: elsősorban Brian Cowen ír kormányfő terveit kívánják meghallgatni az Európai Bizottság június 19-20-i ülésen. Jelezte, hogy már beszélt Cowennal ez ügyben és megállapították, hogy a szerződés nem halott.

Az elutasítással Írország nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyeknek orvoslása a szerződés feladata volt - hangoztatta a bizottsági elnök, aki azonban úgy vélte: a szerződés elutasítása nem jelenti azt, hogy Írország az unióra szavazott nemmel. Meggyőződését fejezte ki, hogy az ország teljes értékű és aktív részese marad az EU-nak. (A szerződés elutasítása utáni egyik opció, hogy Írország kimarad az uniós együttműködés egy részéből.)

Barroso felszólította az EU-tagállamokat, hogy folytassák a szerződés ratifikálását. Tizennyolc tagállam már megtette ezt, közülük Magyarország elsőként.

Azt is hangoztatta, hogy az unió munkájában az ír eredmény nem hozhat törést. Folytatni kell a munkát, és eredményeket elérni a lakosság helyzetét javító területeken, mint a munkahelyteremtés, a szociális modell, az energiabiztonság, az infláció elleni harc - emelte ki, de nem titkolta csalódottságát sem.

Nyilatkozatot adott ki Charlie McCreevy, Írország európai biztosa is, aki szerint rossz értelmezés lenne úgy venni, hogy Írország elfelejtette mindazokat az előnyöket, amelyek az EU-tagságból származtak. Nem az unióra mondtak nemet, a szavazás számtalan egyéb témáról szólt - vélte.Az Európai Unió soros elnöke, Szlovénia mélységesen sajnálja az eredményt, de tiszteletben tartja akaratukat - jelentette ki pénteken Janez Jansa szlovén miniszterelnök. Úgy vélte, hogy az elutasítás nem késlelteti az unió bővítését, nem lesz hatással a bővítés eljárásrendjére azoknál az országoknál, amelyekkel csatlakozási tárgyalások folynak. (Horvátország és Törökország tárgyal jelenleg az uniós tagságról.)

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár közös nyilatkozatot adott ki, felszólítva benne az EU-partnereket, hogy folytassák a lisszaboni szerződés ratifikálásának folyamatát. A Párizsban és Berlinben egyidejűleg közzétett nyilatkozat szerint Németország és Franciaország "a legnagyobb tisztelettel veszi tudomásul az ír állampolgárok döntését, de kifejezi miatta sajnálkozását". Berlinnek és Párizsnak ugyanis meggyőződése, hogy a lisszaboni szerződésben foglalt újítások szükségesek az EU demokratikusabbá és működőképesebbé tételéhez - olvasható a közös nyilatkozatban.

Nagyon nehéz helyzet áll elő, ha Írország nemet mond a lisszaboni szerződésre - mondta Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter az ír népszavazás kimeneteléről érkezett első jelentések alapján, még a hivatalos végeredmény ismertté válása előtt. A NATO védelmi miniszteri értekezletén részt vevő miniszter hangsúlyozta Brüsszelben, hogy nem volt még módja konzultálni magyar kormánytagokkal, de ő maga úgy látja, hogy az EU tagállamai elméletileg két irányban kereshetik a közös megoldást.

Klaus örül

Az olasz és a spanyol külügyminiszter elismerte, hogy nehéz helyzetbe hozta az Európai Uniót az írországi elutasítás, de mindketten úgy vélik, hogy nem torpanhat meg az európai integráció. Franco Frattini olasz külügyminiszter úgy vélekedett, hogy az ír referendum "súlyos csapás az európai építményre, hiszen nem teszi lehetővé, hogy megszülessenek a szükséges döntések a közbiztonság, a bevándorlás, az energiapolitika vagy a környezetvédelem terén". Ettől függetlenül nem kell megtorpannia az európai integrációnak - fűzte hozzá.

Miguel Moratinos spanyol külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy "nem jó hír" a szerződés elutasítása, ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy azért "Európa nem torpan meg", majd találnak valamilyen megoldást.

A lisszaboni szerződés elutasítása az írországi népszavazáson bonyodalmat jelent ugyan az Európai Unió számára, de a szervezet normális működését nem befolyásolja, mert az "stabil szerződéses alapokon nyugszik" - vélekedett pénteken a cseh miniszterelnök. Mirek Topolánek aláhúzta, hogy az Európai Unió soros elnöki tisztségének január elseji átvételére készülő Csehország "a felkészülés kezdete óta mindkét lehetséges változattal számolt".

 Václav Klaus cseh államfő kimondottan üdvözölte az írországi népszavazás eredményét, amely szerinte "a szabadság és az ész győzelme az elit mesterséges projektjei és az európai bürokrácia felett".

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×