Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Világörökségi területet keresett fel Sólyom László

Vietnami látogatásának harmadik napján egy erdőtelepítési projektet tekintett meg, és járt a Leszálló Sárkány Öblében is a magyar köztársasági elnök.

A Hanoitól 160 kilométerre megvalósuló természetvédelmi-erdészeti projekt az egyik sikeres példája Vietnam 1998-ban indult és 2010-ig tartó országos erdőtelepítési programjának, a Leszálló Sárkány öblét pedig 1994-ben geológiai és geomorfológiai különlegességéért a világörökség részévé nyilvánította az UNESCO.

Sólyom László kilencnapos délkelet-ázsiai körútjának fő témája a klímapolitika és a környezetvédelem. Az államfő Indonéziába és Szingapúrba is ellátogat.

A magyar köztársasági elnök korábban azonnali intézkedéseket szorgalmazott az éghajlatváltozással összefüggő problémák megoldására egy Hanoiban rendezett konferencián.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×