A britek nem sörrel és virslivel ünnepeltek május elsején, hanem - politikai értelemben - a vágóhídra mentek - másként ugyanis nem lehet értelmezni, hogy a 11 éve hatalmon lévő Munkáspárt az utóbbi 40 év legsúlyosabb és legmegalázóbb vereségét szenvedte el a helyhatósági választásokon.

A Labour 330 önkormányzati helyet veszített, míg a vártnál is jobban szereplő konzervatívok 250-et nyertek. Még az idáig a többiek mögött kullogó, harmadik erőként számon tartott liberális demokraták is jobban szerepeltek, mint a kormánypárt.

A konzervatívok ráadásul megkaparintották a korona ékkövét, Londont. Ez annál is inkább drámai hír, mert a főváros lakói azt a Boris Johnsont választották meg, aki a dugódíjat bevezető ellenfelével, Ken Livingstonnal szemben nem éppen minden részletében kimunkált programmal állt a választók elé.

A vereség receptje

Annak ellenére, hogy a nemzetközileg is ismert Ken Livingstone volt a modern idők első londoni polgármestere, aki kiharcolta a fővárosnak az olimpiát, a forgalom javítása érdekében bevezette a dugódíjat és általában nagy energiát fektetett a megfizethetetlen lakásárak miatt szenvedő szegényebb polgárok támogatásába, a londoniaknak elegük lett belőle, noha korábban még újraválasztották.

Ken Livingstone bukása egyfajta tanmese is: sokak számára ugyanis nem programja, hanem arroganciája volt az, ami miatt mennie kellett. Nemrég például elismerte: azért kampányolt az olimpia mellett, hogy így a kormány kénytelen legyen fejlesztési pénzeket pumpálni a kelet-londoni kerületekbe. Még azt is mosolyogva vallotta be, hogy tudta: az eredetileg beígért költségvetés egyáltalán nem tartható.

Népszerű ötletek

Ellenfele, a kócos frizurájáról ismert Boris Johnson hozzá hasonlóan szabadszájú, de sokáig nem igazán komolyan vett politikus. Az egy ideig parlamenti képviselő Boris Johnson egyben a leginkább a Heti Válasznak megfelelő brit magazin, a konzervatív Spectator főszerkesztője és egy népszerű közéleti tévévetélkedő műsorvezetője volt. Eme minőségeiben néhány beszólásával sikerült egyes csoportokat magára haragítania.

A kampányban azonban azt ígérte, hogy keményen fellép a közbiztonság javítása érdekében, visszaszorítja a fővárosiak életét megkeserítő tinibandákat és intézkedéseket hoz a fegyveres bűntények megakadályozására. A munkába biciklivel közlekedő megválasztott főpolgármester egy másik népszerű ígérete a londoni utcákhoz képest gigantikus csuklós buszok eltüntetése és hogy felülvizsgálja elődje ötletét a dugózóna kiterjesztésére és a nagyobb fogyasztású kocsik szigorúbb adóztatására.

Elemzők megjegyzik: Boris Johnsonnak gyorsan kell eredményeket felmutatnia, ha nem akar ártani az általános választásokra készülő pártjának. A néha halálfejes sapkában kocogó politikus elismerte: sokak kezében remeghetett a ceruza, amikor az ő neve mellé tették az x-et, de azt ígérte: igazolni fogja a bizalmat. Országos hatások

Bár a britek kevésbé hajlamosak a helyi választásokon pártpolitikai szempontok szerint dönteni, ezúttal nyilvánvaló volt, hogy a Tony Blair örökébe lépő Gordon Brown munkájáról is véleményt mondtak.

A miniszterelnök - aki pénzügyminiszterként több éven át soha nem tapasztalt jólétet biztosított nekik - mára elérte, hogy ha nem vigyáz, akkor minden idők legnépszerűtlenebb munkáspárti miniszterelnökeként kerül be a történelemkönyvekbe. Bár a szakértelem uralmát ígérte, az utóbbi hónapok sorozatos baklövései - az adózók adatainak elvesztése, a bankválság és legújabban a legszegényebbeknek kedvező, 10 százalékos adókulcs eltörlése, majd gyors visszaállítása - mélypontra vitték a Munkáspárt népszerűségét.

Nem segített az sem, hogy a brit közvéleménynek elege lett a külföldiek beáramlásából, amit jelentős mértékben az EU-bővítéssel és a munkaerőpiac felszabadításával kapcsol össze. Itt még azok az érvek sem számítanak, hogy valóban olyan nagy terheket rónak-e a brit közszolgáltatásokra az uniós munkavállalók - avagy a brit sajtó és politikusok szóhasználatával élve "a bevándorlók".

Kormányzásra készülnek

A Munkáspárttal szemben a konzervatívok új vezetőjének, a fiatal David Cameronnak sikerült leporolnia pártját és modern imázst találnia számára. A konzervatívok immár nem a kiváltságosok érdekképviseletének állítják be magukat, hanem olyan pártnak, amely racionálisan tudná kezelni az államkasszát és amely korábban olyan ultrabalnak tartott értékeket is felvállalt, mint a környezetvédelem.

Bár nem egész Nagy-Britanniában tartottak helyhatósági választásokat, a toryk mégis vízválasztónak tartják a mostani voksolást. Olyan, tőlük zsigerileg idegenkedő helyeken is győzni tudtak, mint Wales vagy Észak-Anglia, és a szavazók 44 százaléka támogatta őket, szemben a Munkáspárt 24 százalékával.