eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Okkal ideges, aki állítólag megverte Malina Hedviget?

A pozsonyi főügyészségen pénteken kihallgatták Malina Hedvig egyik állítólagos támadóját, Marcel G.-t. A nyitrai fiatalember incidensbe keveredett a rá várakozó újságírókkal. A másik állítólagos tettest már korábban kikérdezte az ügyészség.

Marcel G., akit reggel nyolc órára idézték be a pozsonyi főügyészségre, az épület előtt várakozva nem akart a sajtónak nyilatkozni. Arra a kérdésre sem felelt, hogy ismeri-e a másik állítólagos támadót, Roman B.-t, aki korábban már vallomást tett az ügyészségen.

Marcel G. nem egyezett bele abba sem, hogy felvételt készítsenek róla.

A fiatalember szemmel láthatóan ideges volt, az egyik érdeklődő újságíró kezéből kiütötte a mobiltelefont, egy operatőr kamerájába pedig kétszer is beleütött és azt kérdezte tőlük, hogy nem unják-e még az ügyet.

Marcel G. és társa, Robert B. feltűnően hasonlít arra a két fantomképre, amelyek közzététele után a rendőrség a lány állítólagos támadóit néhány napig körözte.

Malina Hedviget állítása szerint 2006. augusztus 25-én, Nyitrán, ismeretlenek támadták meg az utcán, a nyomozást később mégis azzal zárták le, hogy a diáklányt senki sem verte össze, az esetet maga találta ki, és ezért később a hatóságok megtévesztése és hamis eskü gyanúja miatt vizsgálatot indítottak ellene. Ez az eljárás még nem fejeződött be.

A legfőbb ügyész tavaly ősszel azt követően rendelte el az ügy felülvizsgálatát, hogy több médiumban is cikkek jelentek meg a rendőrségi nyomozás során elkövetett hibákról és mulasztásokról.

Malina Hedvig ügyvégje, Roman Kvasnica is érdeklődéssel várta a mai kihallgatás eredményét.

Azt a kérdést, hogy a pénteken kihallgatott tanú is a szélsőségesekhez tartozik-e, Kvasnica nem akarta kommentálni, állítása szerint ezzel nem is foglalkozott.

Az ügyvéd hozzátette: ennek kinyomozása nem az ő feladata, hanem a rendőrségé és a belügyminisztériumé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 08:27
×
×
×
×