eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Még a republikánus szavazók is imádják Obamát

A republikánusok majdnem annyira kedvelik Barack Obamát, mint a saját valószínű elnökjelöltjüket, John McCaint - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. Az összes megkérdezett felnőtt körében pedig népszerűbb, mint McCain és Hillary Clinton együtt.

A Fox 5 / The Washington Times / Rasmussen Reports közös felmérésből kiderült, hogy a magukat republikánusnak vallók körében John McCain a legnépszerűbb 25 százalékkal, de alig marad le mögötte Barack Obama (23 százalék). Az összes felnőtt körében pedig az illinoisi szenátor népszerűbb, mint John McCain és Hillary Clinton együtt - vagyis novemberben akár az ellenkező oldalról is átcsábíthat szavazókat.

"Van valami Barack Obamában, amit nagyon nehéz megfogni: a lelkesedés, a frissesség, az izgalom, amelyet generál - s ez döntő szerepet játszik a kampányában" - fogalmazta meg a következtetést Scott Rasmussen közvélemény-kutató.

Obama azt állítja, hogy az üzenet, amelyet közvetít és a kampánya lehetővé teszi, hogy a hagyományosan nem demokrata államokban is sikerrel induljon a versenyben - és a kutatás azt bizonyítja, hogy ebben van igazság.

Vele ellenétben a legesélyesebb republikánus elnökjelölt, John McCain sosem volt igazán népszerű és szeretnivaló - még a tőle messze lemaradt Mike Huckabeet is rokonszenvesebbnek találják a megkérdezettek, de különösen a saját pártjának szavazói.

McCain azért áll az élen, mert a választók megbízhatóbbnak és tapasztaltabbnak tartják nemzetbiztonsági kérdéseket illetően - ebben a kérdésben veri a két demokrata jelöltet együtt is.

Amikor azt kérdezték meg a közvélemény-kutatók, hogy kit tartanak az emberek a "legkeményebbnek és legmegbízhatóbbnak" e téren, a megkérdezettek 39 százaléka választotta McCaint, 19 Clintont és 17 Obamát. Még a demokraták is őt tartják ebből a szempontból a legalkalmasabbnak.

A republikánus esélyes ezt az előnyt ki is használja, s már Obamára koncentrálva azzal vádolta a múlt héten várható demokrata ellenlábasát, hogy alulbecsüli a terrorizmusveszélyt Irakban. "Én viszont részese voltam az elmúlt húsz évben minden olyan komoly döntésnek, amely a nemzetbiztonságot érintette" - tette hozzá az arizonai szenátor.

Obama egyébként nem csupán rokonszenves; a megkérdezettek 26 százaléka szerint a három kiemelkedő jelölt közül ő a legokosabb (Clinton ezen a téren 22, McCain 17 százalékot kapott). A demokrata szavazók közül majdnem minden második tartja őt a legokosabbnak - tíz százalékkal több, mint Hillary Clintont.John McCain arizonai szenátor az előválasztásokon szerzett győzelmeivel megszerezte az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségét.

McCain az előjelzések szerint mind a négy szövetségi államban nyert, ahol aznap előválasztást rendeztek. Vermont után Ohio, majd Rhode Island és Texas államban is megszerezte az elsőséget Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzóval szemben, aki keddig nem lépett vissza, pedig már matematikai esélye sem volt a jelöltséghez szükséges számú küldött összegyűjtéséhez.

John McCain a texasi Dallasban mondott győzelmi beszédében megköszönte a támogatást a republikánus és a független választóknak, valamint a független gondolkodású demokratáknak.

Most kezdődik a kampány legfontosabb szakasza, meg kell győzni az amerikaiakat, hogy "a másik oldal által kínált tisztelt alternatívák" mellett az ő győzelme szolgálja legjobban az Egyesült Államok érdekeit - mondta.

Huckabee a texasi Irvingből gratulált McCainnek, bejelentette, hogy számára véget ért az előválasztási verseny. Hangsúlyozta, mostantól az a legfontosabb, hogy a Republikánus Párt egyesítse erejét a novemberi elnökválasztásra.

"Győznünk kell az ország érdekében" - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×