eur:
401.33
usd:
366.17
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

A pénzen fog múlni? Obamához özönlik a támogatás, Clinton könyörög

Majdnem hatmillió dollár folyt be a szuperkedd óta Barack Obama kampánykasszájába, szinte kizárólag internetes felajánlásoknak köszönhetően. Obama januárban több mint kétszer annyi pénzt gyűjtött, mint legfőbb pártbeli riválisa, Hillary Clinton, aki a saját vagyonából kényszerült ötmillió dollárt "kölcsön adni" a kampánykasszájának.

Obama csak a szuperkedd estéjén három millió dollárnyi támogatást kapott, ez az összeg azonban szerda napközben már elérte az 5,8 millió dollárt - jelentette be közleményében az elnökjelölt aspiráns kampánymenedzsere, David Plouffe, aki szerint összesen 650 ezer ember ajánlott fel kisebb-nagyobb összeget az illinosi szenátornak.

Ugyanaznap derült ki, hogy annál rosszabbul áll Obama legfőbb pártbeli riválisa, Hillary Clinton; a New York-i szenátor kénytelen volt elismerni, hogy a saját zsebébe kellett nyúlnia, és ötmillió dollárral kisegítenie a kampánykasszát.

Egyúttal e-mailben fordult reménybeli támogatóihoz, akiktől három nap alatt hárommillió dollárt szeretne begyűjteni.

Hillary Clinton az "önkölcsönnel" együtt 13 millió dollárnyi kampánytámogatást kapott januárban - Obama viszont 32 milliót; ekkora összeget demokrata elnökjelölt aspiránsnak még soha nem sikerült január hónapban összeszednie. Ebból 28 millió az interneten keresztül érkezett felajánlás.

Clinton nyolc államban nyert a szuperkedden, Obama 13-ban. Tavaly év végéig még a pénzt illetően is nagyjából fej-fej mellett haladtak, mindketten százmillió dollár gyűjtöttek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az Egyesült Államok bejelentése szerint Izrael "napokon belül" megindíthatja az Irán elleni válaszcsapást, miközben az IDF alakulatai tovább harcolnak Libanonban. Jeruzsálem szerint folyamatosan hullanak a Teherán által támogatott terrorszervezetek vezetői, de az izraeli veszteségek is megugrottak. Jemen a vörös-tengeri hajózási útvonalak ellen intézett támadások felpörgetésével fenyeget. Cikkünk folyamatosan frissül az közel-keleti konfliktus legújabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×