Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.52
bux:
145242.85
2026. november 5. csütörtök Imre

A börtönhajó segíthet a gondon

Nagy-Britanniában elfogyott a hely a fegyintézetekben, a zsúfoltságon a börtönhajók segíthetnek.

A The Sun című bulvárlap úgy tudja, hogy a szigetországban jelenleg mindössze kilenc üres hely "várja" a bűnözőket. A börtönlakosság száma ezen a héten elérte a 81.455-öt.

A lap úgy tudja, hogy a kormány tárgyalásokat kezdett a holland kabinettel a németalföldi ország egyik börtönhajójának megszerzéséről.

A britek már Hollandiába is küldtek több magas beosztású hivatalnokot, hogy szerezzenek be egy 200 elítélt őrzésére alkalmas hajót.

A tervek szerint a hajó 2008 elején érkezik Nagy-Britanniába, a kikötőjét egyelőre még keresik.

Júniusban a túlzsúfoltság miatt a rövidebb büntetésre ítélt rabok közül több ezer szabadon bocsátásáról döntött a kormányzat.

Szóba került az is, hogy Doverben egy katonai tábort lehetne börtöntáborrá átalakítani, de e körül katonacsaládok települése található, és annak lakói hevesen tiltakoznak a börtönszomszédság ellen.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×