eur:
397.26
usd:
356.82
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Putyin "taknyos orrokat" emlegetetett

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem fogja kihasználni a választási törvény nyújtotta kiskaput, és nem indul harmadszorra is az elnökválasztáson - állította az orosz választási bizottság elnöke. Közben az orosz ellenzék tovább tiltakozik a hétvégi tüntetéseken tapasztalt brutális rendőri fellépés ellen.

Az utóbbi hónapokban valódi kampány indult Oroszországban azért, hogy továbbra is Vlagyimir Putyin határozza meg az ország sorsát.

Egyesek az alkotmányos korlátozások figyelembevételével akarják "nemzeti vezetővé" választani a jelenlegi elnököt, mások egyenesen azt mondják: nem számít, hogy az alkotmány két egymás utáni ciklusra korlátozza egy-egy politikus elnöklését, Putyin induljon újra.

Az elnök támogatói most felvetették, hogy ha Putyin a március 2-ára kiírt elnökválasztás előtt lemondana, akkor újra indulhatna a posztért.

Vlagyimir Csurov, Putyin egyik volt munkatársa, jelenleg a Központi Választási Bizottság vezetője azonban az Eho Moszkvi hírrádiónak nyilatkozva kizárta, hogy az elnök kihasználhatná a kiskaput.

Szerinte ugyanis a választási dátum kihirdetése után életbe lép az a törvény, amely két egymást követő ciklusra korlátozza egy állampolgár elnöki ambícióit.

Ha mégis ilyennel próbálkozna, akkor szavai szerint "a legjobb jogászok és politológusok tépnék a hajukat".

Az alkotmány megváltoztatását - és így sorrendben harmadik elnökségét - maga Putyin is kizárta.

Októberben Szergej Mironov, a parlamenti felsőház elnöke azt mondta: megpróbál megoldást találni az alkotmányos tilalom megkerülésére.

Putyin közben hétfőn a parlamenti választások aláásával vádolta meg az Egyesült Államokat és azt mondta: "nem szabad hagyni, hogy mások beleüssék a taknyos orrukat" az ország ügyeibe.

Putyin szerint Washington hatott az EBESZ-re abban a döntésben, hogy a szervezet feladta az orosz választások megfigyeléséről szóló terveit.

Közben Washington és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki az orosz ellenzéki tüntetők elleni kemény hétvégi fellépés miatt.

Az akció során őrizetbe vették és öt napra börtönbe zárták például Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot, az ellenzéki koalíció egyik vezetőjét.

Bernard Kouchner francia külügyminiszter feltette a kérdést: ha a decemberi parlamenti választást úgyis nagy többséggel a Putyin támogató Egységes Oroszország párt nyeri, mi értelme volt a kemény fellépésnek.

A párt egyik képviselőjelöltje azonban azt mondta a BBC-nek: a tüntetők közveszélyt okoztak azzal, hogy akadályozták a közlekedést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×