eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Malina Hedvig visszavág: irány Strasbourg

Panaszt nyújtott be a szlovák hatóságok "embertelen és megalázó bánásmódja" miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához Malina Hedvig, aki igazához ragaszkodva kitartóan állítja, hogy tavaly két bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt.

A Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű csallóközi egyetemista tavaly augusztus óta folyó kálváriája miatt fordult Strasbourghoz.

Ügyvédje jelezte: védence nem anyagi természetű kártérítést akar kieszközölni, mindössze arra számít, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága megfelelő erkölcsi elégtételt ígérő módon bírálja el a vele megtörténteket, és mindazt, amit panasza nyomán eddig el kellett szenvednie.

Az MTI értesülése szerint Malina Hedvig elsődlegesen annak a nyitrai rendőrségi nyomozónak az eljárását sérelmezi, aki - miután a lány az őt ért bántalmazást bejelentette - két hét múltán leállította az ismeretlen elkövetők ellen folyó nyomozást, és aki a panaszos szerint a kezdetektől fogva azt igyekezett bizonyítani, hogy a támadás meg sem történt, az egészet Malina Hedvig találta ki, és végül a nyomozás lezárását is ezzel indokolta.

Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a strasbourgi beadványt indokolva kijelentette: megsértették védence jogait, embertelen és megalázó módon bántak vele, ami ellenkezik az emberi jogok védelmét szavatoló európai egyezménnyel, egyszersmind megvonták tőle az ugyanezen egyezmény biztosította hatékony jogorvoslat keresésének jogát.

Elemzők és sajtóvélemények szerint az időközben nemzetközileg is elhíresült és a magyar-szlovák államközi kapcsolatokat is megzavaró Malina Hedvig ügyben a szlovák hatóságok eljárása igencsak rendhagyó.

Nem szólva arról, hogy magas rangú politikai vezetők a lányt elmarasztaló, vádaskodó módon nyilatkoztak. Robert Fico kormányfő kijelentette: a Malina Hedvig-ügy kormánya megdöntésére irányult. Fico az indoklással azóta is adós maradt.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×