Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.49
bux:
144969.89
2026. november 5. csütörtök Imre

A palesztinok az építkezések leállítását követelik

A ciszjordániai zsidó telepek építésének teljes leállítását követelte a jeruzsálemi amerikai főkonzulhoz intézett levelében a palesztin főtárgyaló.

Száeb Erekát az Annapolisban rendezendő nemzetközi Közel-kelet békekonferencia előtt ismertette a nyugat által is törvénytelennek tekintett mintegy 120 zsidótelep állítólagos bővítésére vonatkozó terveket.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a tervek szerint a tanácskozáson jelenti be a ciszjordániai telepépítések leállítását.

Izraeli közlés szerint a munkálatokat valójában már 18 hónapja abbahagyták.

A palesztinok az Izraellel kötendő békeszerződés keretében a ciszjordániai zsidótelepek teljes felszámolását követelik.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×