Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
323.34
bux:
147391.57
2026. november 5. csütörtök Imre

Forgatókönyvek a hatalom csúcsán

Az InfoRádió által megkérdezett Oroszország-szakértő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány évvel a tavaszi elnökválasztás után visszatérhet az ország élére. A parlamenti választások már meg is kezdődtek Oroszország távoli és nehezen elérhető területein, noha egyébként a szavazók többsége december 2-án adhatja le a voksát.

Sz. Bíró Zoltán a parlamenti választásokról azt mondta: az eredménynek semmilyen hatása sincs a kormány összetételére, a kabinet minden bizonnyal a jelenlegi tagokkal működik tovább a voksolás után is.

Az egyetemi tanár hangsúlyozta: Oroszországban nincsenek valódi, erős társadalmi felhatalmazással rendelkező pártok, sem civil kurázsi, sem helyi hatalom, és nincs meg az a politikai kultúra, amely szélesebb közegben ellensúlyozni tudná az elnöki hatalmat.

Mi lesz Putyinnal?

Utóbbival összefüggésben a szakértő kifejtette: nehéz megítélni, hogyan alakul Vlagyimir Putyin sorsa a tavaszi elnökválasztás után; az alkotmány szerint ugyanis két egymást követő periódus után nem lehet újra elnök. Az államfő nemrég azt mondta, hogy meghatározó szerepet akar betölteni az elnöki ciklusának lejárta után is.

Felvetődött, hogy Vlagyimir Putyin mandátuma lejártával miniszterelnök lenne - ő az Egységes Oroszország párt listavezetője -, de Sz. Bíró Zoltán nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy az államfő ezzel beérné. Ha mégis ez történik, akkor az csak taktikai lépés lehet egy későbbi elnöki visszatéréshez - tette hozzá.

Cserélgetnek?

Az a legvalószínűbb, hogy valaki - pillanatnyilag legnagyobb eséllyel a szeptemberben kinevezett miniszterelnök, Viktor Zubkov - felváltja majd Vlagyimir Putyint tavasszal, de ez minden bizonnyal csak egy, a négyéves ciklusnál rövidebb mandátum lesz, előkészítendő a jelenlegi államfő visszatérését.

A távoli és nehezen elérhető helyeken egyébként már megkezdődtek a parlamenti választások, a többi területen az állampolgárok december 2-án adhatják le a voksukat.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nem kertelt az államtitkár: több évtizedes pusztítást kell helyrehozni

Nem kertelt az államtitkár: több évtizedes pusztítást kell helyrehozni

A biológiai sokféleség drámai csökkenése nemcsak a természetes ökoszisztémákat, hanem az emberi egészséget, az élelmezésbiztonságot és a gazdaság hosszú távú stabilitását is veszélyezteti. Nem véletlen, hogy a világ ambiciózus célokat tűzött ki a biodiverzitás védelmére, a megvalósítás üteme azonban messze elmarad a szükségestől. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió is dolgozik a természethelyreállítási rendeletben meghatározott célok megvalósításán, amely szintén komoly lépéseket vár el a tagállamoktól. De vajon hol tart a biodiverzitás védelmében Magyarország, melyek lesznek a következő évek legfontosabb feladatai és hogyan érinti mindez az agrártermelést? Erről kérdeztük az Alapvetés podcastban Kőrösi Leventét, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium biológiai sokféleségért felelős államtitkárát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×