Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.64
bux:
147373.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Évi 3,5 millió forintba kerül családonként a terrorizmus elleni háború

A rejtett költségekkel együtt 1,5 billió dollárba kerül az iraki és az afganisztáni háború, ami a duplája annak, amit a Fehér ház eddig elköltött, illetve kért a két konfliktusra - állítják az amerikai demokraták. A jelentést a kongresszus egyesített gazdasági bizottsága készítette.

Az amerikai kongresszus bizottsága kedden terjeszti be a jelentését, amelyet a Washington Post előre megszerzett. A bizottság kifejezetten a két konfliktus rejtett költségeit - többek között az olajárak emelkedését, a sebesült katonák gyógykezelését és a felvett hitelek kamatterheit - vizsgálta.

A 21 oldalas jelentés-tervezetből kiderül, hogy az iraki és az afganisztáni háború egy átlagos négyfős amerikai családnak több mint húszezer dollárba kerül évente.

Ez az összeg azonban a következő évtizedben több mint a duplájára, 46300 dollárra emelkedhet, ha a két konfliktus a jelenlegi szinten folytatódik. A háborúk ára az amerikai gazdaságra nézve elérheti a 3,5 billió dollárt a jelentés készítőinek becslése szerint.

Csak a háborús sérülések kezelése és a rokkantaknak kifizetendő segély 30 milliárd dollárba kerülhet - állapította meg a jelentés.

A bizottság republikánus tagjait a lap nem tudta elérni, hogy kommentálják az adatokat, a háborús költségeket ismerő szakértők azonban úgy vélik, hogy a jelentésben szereplő egyes összegeket szkeptikusan kell fogadni.

A szakértők szerint ugyanis nehéz kiszámolni, pontosan milyen hatással van az iraki konfliktus az olajárakra, mint ahogy azt is, mennyibe kerül idővel a két háború. A helyzet ugyanis naponta változik a hadszíntereken - tették hozzá.

A Fehér ház eddig 804 milliárd dollárt költött, illetve kért az iraki és az afganisztáni háborúra.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×