Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.64
bux:
147373.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Az RMDSZ még várja Tőkés Lászlót

Összefogás nélkül könnyen el lehet veszíteni mindazt, amit eddig megvalósított a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szervezet Szatmár megyében megtartott kampánynyitó rendezvényét.

A november 25-i romániai európai parlamenti választáson indulásra jogosult valamennyi párt és jelölt immár teljes gőzzel nekiláthatott a kampánynak.

Frunda György EP-képviselőjelölt Nagykárolyban elmondta: az elmúlt időszakban elérték, hogy a magyarok már nem másodrendű állampolgárok Romániában, s kiemelte az anyanyelvhasználat jogának kivívását.

Kelemen Hunor - aki egyben az RMDSZ kampányfőnöke - a függetlenként induló Tőkés Lászlóra utalva közölte, hogy az RMDSZ továbbra is nyitott a református püspökkel való tárgyalások folytatására.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×