Miközben Londonban és Washingtonban Nicolas Sarkozy dinamizmusát csodálják és értékelik a feléjük tett diplomáciai gesztusokat, Moszkvában nem volt túl nagy sikere a francia elnöknek.
Az orosz sajtó élcelődő hangnemben vette sorra a Sarkozy-vizit eredményeit és viccelődött azon, hogy milyen módszerekkel próbált a vendég bensőségesebb viszonyt kialakítani házigazdájával.
Magassarkú cipő és Vörös térre nyíló ablak
"Öt centiméter magas cipősarkán egyensúlyozva és hevesen gesztikulálva Sarkozy a francia és orosz nép közötti megbonthatatlan barátságot próbálta jelezni. A Kreml ura ugyanakkor kissé arrogánsan megpróbált távolságot tartani" - jegyezte meg a Nyezaviszimaja Gazeta.
A vizit előestéjén az orosz média is megjegyezte, hogy a két elnök immár "tegeződik", most viszont azt is, hogy Putyint nem hatották meg vendégének a Vörös Térről mondott dícséretei.
Sarkozy ugyanis arról beszélt, régi álma teljesült, hogy a Vörös tér látványával ébredt. De hogyan, ha szállodájából nem lehet oda látni? - tette fel a kérdést az Izvesztyija és a Kommerszant. Utóbbi szerint a francia elnök valószínűleg egy vörös téri bárban ébredhetett.
Moszvában elmaradt a kemény kiállás
Sárközy, a moszkvait megelőző bulgáriai látogatásán értésre adta, hogy az új francia külpolitika nem lesz olyan megértő a Kreml irányában, mint Jaques Chirac egykori elnök. "Oroszország néha megnehezíti a nagy nemzetközi kérdések rendezését" - mondta Sarkozy.
Moszkvában mintha megszeppent volna, és elmaradt az efféle nyers őszinteség, sőt, ahogy az orosz sajtó megjegyzi, nem sikerült Putyint közelebb hozni a nyugati állásponthoz sem Koszovó, sem Irán ügyében.
Bár a francia elnök azt mondta: "Irán esetében közeledtek a nézeteik, perceken belül világossá vált, hogy ez nem igaz" - írta a Nyezaviszimaja Gazéta.
Putyin ugyanis úgy vélte: nincs bizonyíték rá, hogy Teherán titokban atomfegyver előállításán dolgozna. Azaz: az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétójoggal bíró Moszkva nem fogja támogatni az európaiak és amerikaiak által forszírozott keményebb szankciókat.
Gazdasági érdek
Sarkozy valószínűleg azért volt kevésbé kritikus Putyinnal szemben, mert a két országot gazdasági érdekek is összekötik. Nemrég a Gazprom orosz energiamonopólium a francia Total olajcéget választotta partneréül az Északi-Tengeren található, Shtokman gázmező feltárásához.
Sarkozy azt is jelezte, francia cégek szívesen szereznének részesedést a Gazpromban.
Mostantól büntetni is fog a Google Térkép