Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Jót tesz a gazdaságnak a klímaváltozás elleni harc

Egy németországi kutatás friss eredménye szerint a klímaváltozás gazdasági fellendüléssel is kecsegtet, és leginkább Németország számíthat előnyökre a környezeti változások megakadályozása terén - derült ki a hamburgi világgazdasági intézet kedden közétett jelentéséből.

A világ vezető ipari országainak irányítói a nyáron tartott heiligendammi csúcsértekezleten - főleg a vendéglátó német kancellár ösztönzésére - elkötelezték magukat a klímaváltozás hatásainak összehangolt leküzdése mellett, és ennek érdekében egyre nagyobb összegeket fordítanak erre a célra.

Mindez azonban gazdasági szempontból is megtérül, mert - mint a témával foglalkozó hamburgi kutatóintézet kedden közzétett tanulmánya is bizonyítja - 2030-ig a zöld technológiák piaca közel 10 százalékkal fog bővülni, ez pedig legalább kétszerese a világgazdasági fejlődés ütemének.

A jelentés rámutat arra, hogy a német ipar az elmúlt években jelentős összegeket fektetett be az újrahasznosítható energia, valamint a biotechnológia minél szélesebb körű felhasználását célzó kutatásokba és ez most busásan meg fog térülni, mert Németország lényegesen nagyobb mértékben fog részesedni a klímaváltozás lassítására, illetve megelőzésére használható termékek előállításából, mint európai, vagy amerikai versenytársai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×