Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Titkos koncentrációs táborokban tartják fogva a tüntetőket?

Továbbra sem lehet pontosan tudni, hányan haltak meg a mianmari kormányellenes demonstrációk szétverése során, ahogyan azt sem, hány embert tart fogva a katonaság, és hol. Valószínűleg Rangoon környékén helyezték el őket.

Lehetséges, hogy az egykori burmai állami technológiai intézet jelenleg fogolytáborként funkcionál - legalábbis ez a hír járja Rangunban, az értesülést pedig megerősítette több nyugati diplomata és legalább egy burmai állami hivatalnok is.

A hírek szerint az erdős területen, az intézet düledező épületeiben 1700 embert - szerzeteseket, aktivistákat és újságírókat, köztük nőket és egy gyereket - tartanak fogva, akiket a hat hétig tartó kormányellenes tüntetések, és azok leverése során tartóztattak le. Az épületek legtöbbje valószínűleg üres, a legnagyobb körül azonban feltűnően sok katona nyüzsög.

Ellentmondó adatok a halottak számáról

A katonai junta békés tüntetéseket vert szét a múlt hét végén, a mianmari kormány 13 ember halálát ismerte be. Ennél azonban a szakértők, tudósítók, diplomaták szerint jóval többen vesztették életüket az összecsapásokban, rengetegen pedig - nyom nélkül - eltűntek. Legtöbbjük buddhista szerzetes - ők álltak a kormányellenes demonstrációk élén Rangunban és Mandalay-ban.

Az ausztrál külügyminiszter szerint legkevesebb harmincan meghaltak, 1400 embert pedig letartóztattak, míg egy nemzetközi szervezet - a kórházak adataira hivatkozva - azt állítja: a halottak száma legkevesebb negyven, emellett ezer szerzetest és háromezer világi személyt letartóztattak.

Az egyetlen, ami biztos, hogy valahol Mianmarban rengeteg embert tartanak fogva anélkül, hogy jogsegélyt kérhetnének vagy kommunikálhatnának a külvilággal. Több egybehangzó jelentés szerint a letartóztatottakat Rangun környékén tartják fogva sportcsarnokokban, iskolákban.

Ismerős módszerek

Az egyikük Vin Zav, egy mianmari újságíró, akit pénteken vitt magával hat ismeretlen. A férfiak bekopogtak az egykori egyetemi oktatóhoz, és arra kérték, tartson velük, ki akarják kérdezni. A családja azóta nem hallott róla. Hozzátartozói aggódnak, mivel a férfi cukorbeteg, inzulintartaléka pedig csak kilenc napra elegendő.

A tavalyi év végéig a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársai látogatták a mianmari börtönöket, akkor azonban felhagytak ezzel a munkával, mert a mindegyikük mellé a kormány által kinevezett kísérőket rendeltek, így tehát nincs konkrét információ arról, hogy milyen a helyzet a fegyintézetekben.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×