Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.85
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Felére csökkent a civil áldozatok száma Irakban

Ötven százalékkal kevesebb civil esett az iraki erőszak halálos áldozatául szeptemberben, mint augusztusban - jelentette be hétfőn az iraki kormány.

A közlemény szerint szeptemberben volt a legkisebb a civil halálos áldozatok száma ebben az évben. Ebben a hónapban 884 polgári személyt öltek meg politikai indítékú erőszakcselekményben; augusztusban még 1773-ra rúgott ez a szám. A civil sérültek száma szeptemberben 850 volt, augusztusban még csaknem a duplája, 1559.

Washington 30 ezer fős erősítést küldött idén Irakba, hogy a friss erők segítsenek leküzdeni az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki csoportját, a szunnita arab kormányellenes fegyvereseket és a radikális síita milíciákat.

Az amerikai hadsereg is jelezte vasárnap, hogy alábbhagyott a politikai erőszak az arab országban, és ezt részint az említett csapaterősítéssel magyarázta, részint az amerikai taktika változásával, vagyis azzal, hogy az Irakban állomásozó amerikai csapatok jelentős részét kihelyezték a nagy támaszpontokról kisebb harcálláspontokra.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×