Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.7
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Mianmarba érkezett az ENSZ-főtitkár különmegbízottja

Mianmarba érkezett szombaton az ENSZ-főtitkár különmegbízottja, Ibrahim Gambari nigériai diplomata, hogy rábírja a katonai juntát az emberi jogok tiszteletben tartására, az erőszakról való lemondásra a csaknem másfél hónapja tartó tiltakozó megmozdulások résztvevői ellen.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár még kedden jelentette be, hogy mianmari különmegbízottját az ázsiai országba küldi.

Az ENSZ-főtitkár akkor felszólította a mianmari katonai kormányzatot, hogy folytasson konstruktív párbeszédet megbízottjával, valamint kötelezze el magát a nemzeti megbékélés megteremtése mellett.

Ibrahim Gambari legutóbb 2006 novemberében tett négynapos látogatást Mianmarban, hogy az emberi jogok nagyobb tiszteletben tartására ösztönözze a juntát.

Továbbra is gyülekeznek

Hiába a junta erőszakos fellépése, továbbra sem sikerült elfojtani a kormányellenes mozgalmat. Bár a hatalom megtiltotta, hogy ötnél több ember "gyülekezzen", és úttorlaszokat állított fel, sok tiltakozó kerülőutakon próbál bejutni Rangun központjába.

Az első halálos áldozatokról szóló hírek után máris megindult a nyilatkozatháború az erőszak mértékéről. A burmai hatóságok csütörtökön kilenc halottról beszéltek - köztük volt Nagaj Kendzsi ötvenéves japán újságíró is -, miközben az ellenzék és külföldi diplomaták is azt állítják, hogy ennél jóval nagyobb az áldozatok száma.

Az ausztrál nagykövet azt mondta: szemtanúktól úgy értesült, hogy tüntetések helyszíneiről jóval több halottat vittek el, mint amennyit a hatóságok elismertek.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×