Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Milliárdok a rettegett három betegség elleni harcra

A kétnapos berlini értekezlet eredménye várakozáson felüli volt, ugyanis a zömében ipari országok képviselői szinte egymáson túllicitálva jelentették be ajánlásaikat a három világméretű kór: az AIDS, a malária és a tüdőbaj megelőzésére, illetve gyógyítására.

Eddig - mint a konferencián elnöklő Kofi Annan korábbi ENSZ főtitkár elmondta - 10 milliárd dollár gyűlt össze, de az Egyesült Államok és Japán még nem tett konkrét javaslatot, így az összeg várhatóan tovább emelkedik.

A legmagasabb felajánlás a párizsi kormánytól érkezett, ugyanis Franciaország egymaga több mint 1 milliárd dollárral akarja támogatni az elkövetkező három év során a három betegség leküzdését célzó nemzetközi erőfeszítéseket.

Az Európai Unió fél milliárd dollárt vállalt, míg a német kormány az eredetileg tervezett 300 millió dollárt csaknem 1 milliárdra emelte fel, egyben pedig bejelentette, hogy részben, vagy teljes egészében elengedi azon fejlődő országok adósságát, amelyek a Brüsszeltől kapott hitelt egészségügyi célokra fordítják.

A szokatlanul lelkes adakozásban szerepet játszott a német kancellár is, aki a konferenciát megnyitó beszédében drámai hangon ecsetelte az egész emberiséget fenyegető három kór terjedését.

Angela Merkel sürgetésére, a G-8 júniusban tartott heiligendammi csúcsértekezletén a világ hét vezető ipari állama és Oroszország összesen 60 milliárd dollárt helyezett kilátásba a három gyógyíthatatlan betegség elleni küzdelemre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×