Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Más beszédeit plagizálta a brit kormányfő?

Komoly vádakkal kell szembenéznie Gordon Brown brit miniszterelnöknek, akit azzal vádol a The Times mértékadó napilap, hogy legutóbbi, a Munkáspárt konferenciáján elmondott beszédében szóról-szóra idézett Bill Clinton korábbi amerikai elnök és helyettese, Al Gore megszólalásaiból. A brit kormányfő közeli tanácsadója ráadásul az a Bob Shrum, aki korábban a két amerikai politikus mellett is dolgozott.

Bill Clinton volt amerikai elnök és alelnöke, Al Gore korábbi beszédeinek "újrafeldolgozásával" vádolták meg a brit miniszterelnököt. A The Times brit napilap szóról szóra elemezte Gordon Brown a Munkáspárt legutóbbi konferenciáján elmondott beszédét és szó szerinti és strukturális hasonlóságokat is talált.

A brit kormányfő jelenlegi tanácsadója, Bob Shrum korábbi ügyfelei között ráadásul mind Bill Clinton, mind Al Gore megtalálható volt. A leleplezés azért lehet különösen kellemetlen Gordon Brown számára, mert az általa kialakított imidzs egyik fontos eleme, hogy nem használja az elődje, Tony Blair által előszeretettel alkalmazott spin doktorokat, azaz a médiát manipuláló kommunikációs tanácsadókat.

A szinte szó szerinti egyezések mellett a beszéd struktúrája is Bob Shrum hozzájárulására utal. Mindkét amerikai politikus általában egy, a beszélő édesanyjáról, vagy édesapjáról szóló történettel szokta volt kezdeni beszédeit, majd kitértek arra, hogy mi mindent tanult a szüleitől. Ugyanígy tett hétfőn Gordon Brown is.

Egy vezető amerikai demokrata stratéga, aki korábban több elnökjelölti kampányban is részt vett, felhívta a figyelmet a John Kerry 2004-es demokrata jelölt és Ted Kennedy szenátor beszédeivel kapcsolatos hasonlóságokra is. Mindketten előszeretettel vették igénybe Bob Shrum szolgálatait.


Bob Shrum

A stratéga rámutatott: a Gordon Brown által előszeretettel használt: "beszéljünk nyíltan" fordulat minden olyan Kennedy-beszédben szerepelt, melyet Bob Shrum írt. Mind John Kerry, mind Ted Kennedy szívesen példálózott a szülők tanításaival és a család és a munka közötti egyensúly megteremtésének nehézségeivel.

Ráadásul Bob Shrumot rendszeresen látták a brit kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. környékén a hétfői kongresszusi beszédet megelőző időszakban.

A spin doktort nagyra becsülik amerikai demokrata körökben, noha sosem vezetett győztes elnöki kampányt. Bár Bill Clintonnak is rendszeresen dolgozott, de nem az 1992-es és 1996-os kampányok idején. Többen ráadásul egyenesen az ő számlájára írják John Kerry 2004-es választási vereségét.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×