Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
321.74
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Az iráni elnökkel tárgyalt az ENSZ-főtitkár

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel augusztusban kötött megállapodás betartására szólította fel Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt az ENSZ főtitkára.

Az ENSZ által kiadott közlemény szerint Ban Ki Mun az iráni elnökkel a világszervezet New York-i székhelyén tartott találkozóján azt is szorgalmazta, hogy Irán tegyen eleget a Biztonsági Tanács határozatainak, amely az urándúsítás felfüggesztésére kötelezi az ázsiai országot. Ban méltatta Teheránnak az afganisztáni "béke és biztonság megteremtésében" játszott szerepét.

Ahmadinezsád a találkozón szükségesnek nevezte a világszervezet rendszerének átalakítását, ideértve a döntések elfogadását és az ENSZ szakosított szervezeteinek munkáját. Az iráni elnök teheráni látogatásra hívta meg az ENSZ-főtitkárt, aki úgy válaszolt, hogy eleget tesz a meghívásnak, "ha kedvező alkalom nyílik rá".

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és Irán augusztus 21-én írta alá azt az emlékeztetőbe foglalt egyezséget, amely az iráni atomprogrammal kapcsolatos jelentősebb, még függőben lévő kérdések megválaszolásának menetrendjét tartalmazza. Iránnak az év végéig kell választ adni a felsorolt kérdésekre, sorban, egymás után, s amennyiben mindet tisztázza, nem lesznek újabb kérdések múltbeli atomprogramjával és nukleáris tevékenységével kapcsolatban.

A Biztonsági Tanács két alkalommal rendelt el szankciókat Irán ellen amiatt, hogy az nem hajlandó felfüggeszteni urándúsítási munkálatait. A BT öt állandó tagja és Németország pénteken tart külügyminiszteri szintű értekezletet, hogy egyeztessenek az újabb büntetőintézkedésekről. Teherán azzal fenyegetőzik, hogy felülvizsgálja az együttműködés jelenlegi szintjét a NAÜ-vel, ha a BT újabb szankciós határozatot fogad el.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×