Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
321.8
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Bemutatták a Mennydörgést: "Elvakítja majd ellenségeink szemét" - videó

Iránban bemutatták az ország új, saját fejlesztésű vadászbombázóját, amely sikerrel fejezte be a tesztrepüléseket, így készen áll arra, hogy "elvakítsa az ellenség szemét".

Az állami televízióban képeket mutattak a két Mennydörgés típusú vadászgépről, amely az iráni közlés szerint akár az amerikai F-18-asokkal is felveszi a versenyt.

Mohammed Nadzsar védelmi miniszter kijelentette: az újgenerációs repülők, amelyek hivatalosan szombaton csatlakoznak az iráni légierő kötelékébe, akár a villámcsapás, "elvakítják országunk ellenségeinek szemét" és "lángba borítják táborát".

Az iráni katonai vezetők a bejelentéssel az utóbbi időkben egyre erőteljesebb nyugati, elsősorban amerikai fenyegetésekre válaszoltak.

Az állami televízió szerint a Mennydörgés a Villámcsapás típusú vadászgépek új generációja. Ez utóbbiaknak már megkezdték a sorozatgyártását.

A repülőgépek első generációját 2004-ben mutatta be a perzsa állam. A gép az amerikai F-5-ösre hasonlít, azzal a fő különbséggel, hogy két függőleges vezérsíkja van.

Irán még a '70-es években, amikor az Egyesült Államok szövetségese volt, számos, ma már elavult F-5-öst vásárolt. Szakértők szerint a perzsa állam fegyverzete elsősorban kínai eredetű, és nem veszi fel a versenyt az amerikai technológiával.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×