Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megtalálták az évszázad gyémántját?

Egy kis dél-afrikai bányaipari társaság azt állítja, hogy megtalálta a világ eddigi legnagyobb drágakövét.

A BBC egy részvényestől úgy értesült, hogy a gyémánt hétfő délután került elő egy bányából, az ország északnyugati részén.

Az állítólagos gigantikus kő nagyjából hétezer karátos, ami azt jelenti, hogy a duplája a Cullinan-gyémántnak, amely a brit koronázási ékszerek legértékesebb drágaköve.

Brett Jolly részvényes azt mondta, hogy a gyémántot egy johannesburgi bank páncéltermében helyezték el.

A BBC-nek küldött képen a zöldes árnyalatú kő mellett egy mobiltelefon látható, amely eltörpül a lelet mellett.

A szakértők szkeptikusan fogadták a meg nem erősített bejelentést. A De Beers, a világ legnagyobb gyémántbányász cégének szóvivője azt mondta, hogy az ország északnyugati tartományában a jelenlegi ismeretek szerint nem lehet drágaköveket találni. Hozzátette: a zöldes árnyalat még ennél is ritkább.

A szóvivő közölte: ha bebizonyosodik, hogy a kő valódi, akkor az lesz az évszázad gyémántja.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×