Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea

A hajó, amely egyedül képes megvédeni egy világvárost - képekkel

Sikeresen teljesítette a tengeri próbák első szakaszát a Daring, a brit haditengerészet legújabb hajója, amelyet sokan a világ legmodernebb rakétás rombolójának tartanak. Az egymilliárd fontba (mintegy 380 milliárd forint) kerülő hajó 2009-ben áll szolgálatba.

Az elmúlt hónapban több mint kétszáz emberrel a fedélzetén teljesítette a mindig kritikus első tengeri teszteket a Daring (magyarul merész, vakmerő), amely a vadonatúj 45-ös jelzésű brit rombolóosztály első tagja. Az időnként igencsak viharos tengeren végrehajtott próbák során elsősorban a hajó meghajtását tették próbára, sikerrel: nulláról két perc alatt érte el a 31 csomós (mintegy 57 kilométer/órás) végsebességét.

Megdolgoztatták a Daring 114 milliméteres főlövegét, és rakétalövészetet is tartottak. Utóbbiak adják a légvédelmi feladatkörre optimalizált romboló fő erejét, a rövid-közepes hatótávolságú Aster 15 és a nagy hatótávolságú Aster 30 rakéták repülők és rakéták ellen egyaránt bevethetők, manőverező képességük húszszorosan felülmúlja egy Forma-1-es versenyautóét.

A gyártó BAE Systems és a királyi haditengerészet képviselői egyaránt elégedetten nyilatkoztak a próbák első szakaszának lezárása után. A tesztek alatt a fedélzeten szolgáló rangidős tiszt, David Shutts szerint a Daring máris eléri a meghatározott paramétereket, és hatalmas erősítést jelent majd a brit haditengerészet számára.

A gyártó cég felszíni hajókért felelős részlegének vezetője a radarrendszer 300 kilométeres látósugarát emelte ki. Vic Emery szerint ez azt jelenti, hogy ha a Daring a Temzét vet horgonyt, akkor egész Londont képes lesz megvédeni repülőgépek és rakéták támadásától.

Modern felszerelés

A hajó képességeinek gerince a brit-francia-olasz együttműködésében elkészült PAAMS légvédelmi rendszer, a SAMPSON integrált radar és tűzvezető rendszer, az Aster rakéták, valamint a SYLVER függőleges rakétakilövő. Utóbbiba betölthetők a hajók ellen bevethető Harpoon rakéták, és némi átalakítás után a szárazföldi célok elpusztítására alkalmas amerikai Tomahawk cirkálórakéták is.

Egy adat a SAMPSON képességeinek érzékeltetésére: a radar képes követni és az ellencsapás számára megjelölni egy krikettlabda nagyságú, a hangsebesség háromszorosával haladó tárgyat is.

A hajó közeli védelméről a két darab 30 milliméteres Oerlikon gépágyú, és a szintén két darab - teljesen automatizált, saját tűzvezető rendszerrel bíró - 20 milliméteres Phalanx gépágyú gondoskodik.

A rombolón egy helikopter szolgál majd, amely kezdetben egy Westland Lynx, később valószínűleg egy Augusta Westland lesz majd.Tölthetik az mp3-at

A romboló alakját úgy tervezték, hogy minél nagyobb mértékben legyen képes a lopakodásra, azaz ne egy helyre verje vissza a radarsugarakat, hanem szórja szét azokat. A munkát sikerrel koronázta, a 152,4 méter hosszú, a hídnál 21,2 méter széles, 5 méteres merülésű, 7.350 tonna vízkiszorítású hajó radarképe mindössze egy kis halászhajóéval azonos nagyságú.


Félkész állapotban (Kép: Wikipedia)

A hajón szolgáló személyzet sokkal nagyobb kényelemben dolgozhat, mint elődeik; míg korábban akár negyven tengerésznek is osztoznia kellett egy kabinon, most egyikben sem szállásolnak el hat haditengerésznél többet; szolgálatba állítás után egyébként 190-en szolgálnak majd a hajón. Minden teremben van internet, és az mp3 lejátszók töltéséhez is kialakítottak csatlakozó pontokat.

A 45-ös osztály hatótávolsága majdnem kétszer akkora (gazdaságos üzemmódban 13 ezer kilométer), mint a felváltandó 42-es osztályé, amit egyebek mellett a 45 százalékkal hatékonyabb üzemanyag-felhasználás tesz lehetővé.

A 45-ös osztályból eredetileg 12 darab építését tervezték, amit előbb nyolcra, majd hatra csökkentettek, bár a hírek szerint a haditengerészet még nem tett le arról, hogy a plusz két egység is megépülhet.

A hat egység mindegyike kapott már nevet, a második a már vízre bocsátott, a felszerelés fázisában lévő Dauntless (Rettenthetetlen, tervezett szolgálatba állítás: 2010), a harmadik a valószínűleg novemberben vízre bocsátandó Diamond (Gyémánt, 2010), míg a Dragon (Sárkány), a Defender (Védelmező) és a Duncan még az építés korábbi fázisában van.

Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×