Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
322.46
bux:
148051.3
2026. november 4. szerda Károly

Építészek már két éve figyelmeztettek az életveszélyes hídra

Az Amerikai Építőmérnökök Társasága már két évvel ezelőtt figyelmeztette a hatóságokat a szerdán összeomlott minneapolisi híd szerkezeti hibáira. Közben az amerikai elnök bejelentette: szombaton a helyszínre látogat.

Az Amerikai Építőmérnökök Társasága adatai alapján több mint 70 ezer hídnál vannak kisebb nagyobb hiányosságok, kijavításuk több mint 188 milliárd dollárba kerülne.

Mary Peters közlekedési miniszter rendelete szerint 750 hidat ellenőriznek a szakemberek a következő hetekben az Egyesült Államokban.

A Mississippi-n átívelő híd a szerda esti csúcsforgalom idején omlott össze Minneapolisban; a rendőrség eddig négy ember halálát erősítette meg, de az áldozatok száma emelkedhet, mert a baleset idején legalább 50 jármű volt a hídon és több a folyóba zuhant. A sérültek száma csaknem 80.

Közben a Mississippiben már nem kutatnak túlélők után - a mentőalakulatok feladták a reményt, hogy bárkit is kimenthetnének a Minneapolisban összeomlott híd romjai alól.

Helyi idő szerint csütörtök délután a rossz látási viszonyok és az erős örvények miatt visszahívták a búvárokat, akik azt mondták, hogy 12 járművet láttak a vízben.

Ezek egy része hatalmas betondarabok alá szorult, "és tudjuk, hogy emberek vannak bennük. Tudjuk, hogy még további áldozatok vannak" - mondta Tim Dolan rendőrfőnök. További részletek itt!

Az amerikai elnök szombaton Minneapolisba látogat. George Bush korábban segítséget ígért a szerencsétlenség túlélőinek, valamint központi támogatást ajánlott fel az autópályahíd újjáépítésére.

Címlapról ajánljuk
Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×