Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
323.22
bux:
147458.78
2026. november 5. csütörtök Imre

Az orosz diplomaták távoztak, a briteknek vasárnapig van idejük

Elutazott Nagy-Britanniából az a négy orosz diplomata, akit a Litvinyenko-ügy miatti kiadatási vita nyomán utasított ki London. Közben egy orosz felmérés szerint a megkérdezettek döntő többsége ellenzi az Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásával vádolt Andrej Lugovoj kiadását. Az orosz külügyminisztérium emellett magyarázatot követel egy orosz állampolgár ügyében, aki a brit hatóságok szerint meg akarta ölni Borisz Berezovszkij üzletembert.

A londoni orosz nagykövetség jelezte, hogy négy kiutasított munkatársa elhagyta a szigetországot, de arról nem beszélt, hogy ez mikor történt. A válaszlépésként kiutasított brit diplomaták számára vasárnap jár le a távozásra adott határidő.

A brit hatóságok eddig nem voltak hajlandók megerősíteni az a hírt, hogy a kiutasítottak között van Andrew Levi, a moszkvai brit követség gazdasági ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője.

Közben egy orosz közvélemény-kutatás szerint az oroszok valamivel több mint fele ellenzi, hogy Moszkva kiadja Londonnak a britek által Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásával vádolt Andrej Lugovojt. Hét százalék azonban azt mondja, hogy ezt igenis meg kell tenni. A megkérdezettek egy igen jelentős része, 41 százalék ugyanakkor nem tudott állást foglalni a kérdésben - jelentette az Eho Moszkvi hírrádió. A válaszadók egyharmada szerint az ügy nem fogja negatívan befolyásolni az orosz-brit kapcsolatokat.

Gorbacsov óvatosságra int

London és Moszkva vitájában megszólalt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és utolsó elnöke is. Gorbacsov, aki külpolitikai kérdésekben időnként Vlagyimir Putyin elnök pártját fogja, azt mondta, hogy a most kialakult helyzet a 80-as évekre emlékezteti. Ugyanakkor abban az időben a szovjet vezetésben és a külföldi partnerekben is volt annyi felelősségérzet, hogy ne ássák alá a fejlődő kétoldalú kapcsolatokat. Gorbacsov azonban óvta az orosz politikusokat az éles kijelentésektől, "mert Londonban komoly dolgokról hoznak döntéseket, Moszkvát és Nagy-Britanniát pedig komoly szálak fűzik össze."

Úgy tűnik azonban, hogy a felek egyelőre nem tudják, hogyan bújjanak elő lövészárkaikból. Az orosz külügyminisztérium például magyarázatot követel Londontól a Borisz Berezovszkij elleni állítólagos gyilkossági kísérlet ügyében.

A brit sajtó titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a londoni emigrációban élő, és Putyin megdöntését követelő üzletembert egy rejtélyes orosz férfi akarta megölni egy szállodában. A merényletet azonban megakadályozták, de - ismét csak - brit illetékesekre hivatkozva a sajtó azt írta, hogy a férfit kiutasították az országból.

"Az orosz fél jogosan várja el az újságok találgatásainak hivatalos és nyilvános elutasítását vagy megerősítését. Ha a brit félnek bármilyen bizonyítéka van arra, hogy az őrizetbe vett személy bűncselekményt követett el, és valóban orosz állampolgár, akkor felmerül, hogy miért nem tájékoztatták az ügyről az orosz felet, sőt az illető nevét sem közölték" - állt a moszkvai külügyminisztérium közleményében. Brit részről ugyanakkor Gordon Brown miniszterelnök néhány napja "elfogadhatatlannak" nevezte az orosz álláspontot az ügyben.

Hanganyag: Szvetnik Endre (London)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×