OLPC - a rövidítés az egy laptopot minden gyereknek nevű szervezet nevét rejti, amely célul tűzte ki, hogy olcsó számítógépekkel lássa el a fejlődő világ gyermekeit.
Kinevették és élcelődtek rajta, de a százdolláros laptop ötlete még mindig él, sőt hamarosan megkezdődik a gyártása is. Bill Gates például azt kifogásolta, hogy miért nem lesz benne merevlemezes meghajtó, mások pedig a képernyőt bírálták.
Csakhogy az XO névre keresztelt gép olcsósága ellenére kifejezetten praktikus. Az egyik fő cél az volt vele, hogy a lehető legkevesebb energiát fogyassza. Ezért nincs benne merevlemez, az információt az alaplapon egy memóriacsipre lehet elmenteni.
A színes képernyőt pedig fekete-fehér üzemmódban is lehet használni, ami egyrészt kevésbé fogyasztja az akkumulátort, másrészt, még erős napfényben is jól látható - szemben a több száz dolláros "fejlettebb" gépekkel.
A költségek leszorítására a gép nem a Windowsra, hanem egy nyílt forráskódú operációs rendszerre épül. A fejlesztők emiatt még most írják a szükséges programokat.
Mivel a cél az volt, hogy a gépeket a fejlődő országokban használják a gyerekek, ezért úgy tervezték meg, hogy mostoha időjárásban - hőségben és hidegben tehát kint a természetben egyaránt - használni lehessen. A gép ezért egy ütés- és vízálló dobozt kapott.
A gép processzorát az AMD szolgáltatja majd, amelynek a pozitív PR-mellett azért is jól jött a project, mert elősegítette egy alacsony fogyasztású CPU kifejlesztését.
Az első darabok ősszel lesznek kész, de a meghirdetett 100 dollár helyett 175 dollárba kerülnek majd az OLPC szerint a százdolláros árat akkor tudják majd tartani, ha tömeges megrendeléseket kapnak.
A gépeket kormányügynökségek veszik majd meg az alapítványtól és adják tovább az iskoláknak és a felhasználóknak. Kofi Annan volt ENSZ főtitkár a nemzetközi szolidaritás jó példájának nevezte a XO laptopot.
Lottó - Harmincan is eltaláltak öt számot