Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
323.69
bux:
147244.1
2026. november 4. szerda Károly

Mégis lelőtték a német túszt?

Német lapértesülés szerint lőtt sebek láthatók az Afganisztánban meghalt német túsz mellkasán. A Spiegel internetes kiadása a berlini szövetségi bűnügyi hivatal jelentésére hivatkozva közölte ezt. Korábban a német külügyminiszter azt mondta, hogy az építészmérnökkel szívroham végzett.

A német bűnügyi hivatal képviselőinek kabuli látogatása után közzétett jelentésében az is szerepel: a boncolás dönti majd el, hogy a férfivel a lövések végeztek, vagy már korábban meghalt.

Afganisztánban társával együtt a múlt héten ejtették túszul a német építészmérnököt. A tálibok nem sokkal később azt állították, hogy mindkét túszukat kivégezték, de később kiderült, hogy csak egyikük halt meg.

A német külügyminiszter még szombaton erősítette meg, hogy az akkor már négy napja Afganisztánban elrabolt két német állampolgár közül az egyik még életben van, a másik meghalt a fogságban, de nem elrablói gyilkolták meg.

Frank-Walter Steinmeier berlini sajtóértekezletén akkor úgy fogalmazott: "Keserű tapasztalat, hogy saját cselekvési lehetőségeinknek megvannak a maga korlátai". Részletek itt!

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×