Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Portugália vette át az EU soros elnökségét

Portugália vette át vasárnap az Európai Unió soros elnökségét fél éves időtartamra e tisztség eddigi betöltőjétől, Németországtól. Az ibériai ország hét év után látja el ismét az elnöki tisztet: utoljára 2000 első felében állt az Európai Unió élén. Fővárosának nevét azóta is gyakran emlegetik az EU-ban, hiszen ott indították útjára a lisszaboni folyamat néven ismert programot.

A lisszaboni folyamat célja az, hogy a tagországok összehangolt fejlesztésével, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás javításával az EU-t 2010-re a világ legversenyképesebb térségévé tegye. (Időközben kiderült, hogy e célkitűzést a meghatározott időpontra nem fogja elérni az Európai Unió.)

A most következő hathónapos időszakban a fő kérdés - és ezzel a portugál EU-elnökség alapvető feladata - a 2005-ös francia és holland elutasítás után megbukott EU-alkotmányt helyettesítő új szerződés végleges megszövegezése lesz. Ha ez sikerül - s erre jó remény van, hiszen az EU állam- és kormányfői egy héttel ezelőtti brüsszeli csúcsértekezletükön lényegében meghatározták, mi kerül majd a dokumentumba -, akkor az Európai Unió működését átalakító, s így kulcsfontosságú dokumentum aláírása szintén a következő félévben várható, valószínűleg portugáliai helyszínnel. Ami pedig - 2000-hez hasonlóan - ismét híressé, sokat emlegetetté teheti majd az ibériai ország EU-elnökségi periódusát.

A portugálok másik fontos célja természetesen a lisszaboni gazdaságfejlesztési stratégia felgyorsítása lesz. A külpolitikában Portugália nagy hangsúlyt fektet majd az EU és a földközi-tengeri térség közötti kapcsolatok elmélyítésére. Eközben folytatni fogja az EU-bővítés folyamatát, a horvátokkal, a törökökkel zajló csatlakozási tárgyalásokat.

A következő hat hónapban várható a Szerbiával újraindult, egy társulási és stabilitási szerződés megkötéséről szóló megbeszélések lezárása is. Mindez óriási feladat lesz egy ilyen közepes nagyságú ország diplomáciájának, főleg, mert emellett számos "hagyományos" csúcstalálkozót is meg kell szerveznie: az október közepi lisszaboni és az év végi brüsszeli EU-csúcsok mellett a következő fél évben csúcsszintű megbeszélést tart az Európai Unió Oroszországgal, Brazíliával, Ukrajnával, az év végén pedig EU-Afrika tanácskozás lesz.

Portugália után, jövő januárban Szlovénia veszi majd át az EU soros elnökségét, elsőként a 2004-ben belépett új tagállamok közül.

Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×