Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Erős nyakú államfő: egy kilogrammos aranyláncot kapott

Gyémánttal kirakott, egy kilogramm súlyú aranylánccal tüntette ki a türkmén parlament a közép-ázsiai ország elnökét, Kurbanguly Berdimukhammedovot.

Az arany-fehérarany ötvözetből készült díjat kizárólag a belföldön, illetve a külpolitikában kimagasló eredményeket elérő türkmén államfők kaphatják meg.

Berdimukhammedov a decemberben elhunyt Saparmurat Niyazovot követte Türkmenisztán élén.

Hatalomra kerülésekor azt ígérte, szakít elődje politikájával - amely az ország elszigetelődéséhez vezetett -, és javítja a viszonyt a szomszédos országokkal. Kilátásba helyezte az oktatás, valamint az egészségügyi- és nyugellátás fejlesztését is.

A reformígéretek hallatán többen úgy vélekedtek, van esély arra, hogy az új elnök enyhít a társadalom szigorú ellenőrzésén is, amelyet a magát minden türkmének atyjának neveztető Niyazov épített ki.

A türkménbasi címet viselő előző elnök erős személyi kultuszt alakított ki maga körül: szinte istenségnek kijáró tiszteletet követelt magának, számos szoborral és műemlékkel dicsőítette saját magát, és naptári hónapokat nevezett el magáról és családtagjairól.

Niyazov elnöksége idején a Nyugat rendszeresen bírálta Türkmenisztánt az emberi jogok megsértése miatt.

Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×