Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Tőletek nem kell a kártérítés!"

Elutasították a kormány kártérítési ajánlatát a tavalyi elefántcsontparti mérgezési botrány kárvallottjai. A 16 halálos áldozat családjának 200-200 ezer dollárt, a betegeknek még kevesebbet ajánlottak.

Az áldozatok rokonai cinikusnak nevezték és elutasították az ajánlatot, mert annak összege a felét sem éri el annak a pénznek, amelyet a kabinet kap a holland cégtől, amely a halálos szennyezést okozta.

A mérgező hulladékot a holland cég előbb Nigériába akarta szállítani, ott azonban a hír akkora botrányt okozott, hogy végül új helyszínt kellett keresni. Egy elefántcsontparti cég vállalta a hulladék kezelését.

A hulladékot tavaly augusztusban rakták le Abidjan közelében - két héten belül pedig már jelentették az első megbetegedéseket.

Az áldozatok fel vannak háborodva, hogy a felajánlott kártérítés kétharmad részét nem ők, hanem a helyi hatóságok kapják az egészségügyi hálózat fejlesztésére és a kármentesítésre. Szerintük a betegeknek felajánlott 4000 dollár körüli összeg még arra sem elég, hogy az orvosi számlákat kifizessék.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×