Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Terrorveszély Németországban

A német belügyminisztérium megerősítette azt az értesülést, hogy az ország a szélsőséges iszlám csoportok érdeklődésének középpontjába került és nem lehet kizárni terrorcselekmények elkövetését. A hatóságok elsősorban öngyilkos merényletek végrehajtásától tartanak.

A második német tévécsatorna megbízható forrásokra hivatkozva beszámolt arról, hogy szélsőséges iszlám csoportok agfanisztáni titkos kiképzőtáborában jelenleg legkevesebb tíz német állampolgár készül fel erőszakcselekmények végrehajtására.

A hírt a belügyminisztérium államtitkára is megerősítette és utalt arra, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek óta sohasem volt akkora a terrorveszély Németországban, mint manapság.

Utalt arra is, hogy az elmúlt napokban megerősítették a határforgalom ellenőrzését és kiterjesztették a gyanúsnak tűnő személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatását is.

Az államtitkár azonban leszögezte, hogy a belbiztonsági szerveknek nincs tudomásuk konkrét merénylet előkészítéséről. A német hatóságokat különösen aggasztja egy amerikai videofelvétel, amelynek tanúsága szerint az afganisztáni és pakisztáni határhoz közeli titkos kiképzőtáborokban több fiatal is jelentkezett németországi öngyilkos merénylet elkövetésére.

A veszélyt bizonyítják azok a támadások is, amelyeket a kabuli német nagykövetség ellen intéztek az elmúlt napok során. Ezeket biztonsági okokból eddig nem hozták nyilvánosságra.

A német televízió terrorizmus-szakértője rámutatott arra, hogy a fenyegetés valószínűleg kapcsolatban áll a berlini törvényhozás ősszel esedékes szavazásával, amelyen a képviselők arra készülnek, hogy további egy évre meghosszabbítsák az Afganisztánba vezényelt német békefenntartó alakulatok mandátumát.

A szakértő szerint nem lehet kizárni, hogy a tervezett merényletek célja a megfélemlítés, hasonlóan a 2004-ben Madridban végrehajtott robbantáshoz, amelynek nyomán a spanyol szavazók váratlanul új kormányt segítettek hatalomra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×