Infostart.hu
eur:
364.97
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Mindent megteszek, hogy együttműködjek vele"

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió is jelezte: feloldja a Palesztin Hatósággal szembeni embargót, Izrael miniszterelnöke is üdvözölte az új palesztin kormány létrejöttét. Ehud Olmert erről washingtoni látogatásán szólt, és sejtetni engedte, hogy felújulhat a párbeszéd a palesztinok és az izraeliek között.

"Mindent megteszek, hogy együttműködjek vele" - mondta Mamhud Abbasz palesztin elnökről Washingtonban az izraeli miniszterelnök. Abbasz az utóbbi napok palesztin belháborúja után menesztette a radikális Hamasz vezette egységkormányt és saját pártja embereiből nevezett ki kabinetet.

A mérsékeltnek tartott palesztin elnök hatalma ugyanakkor immár csak Ciszjordániára korlátozódik, a területtől különálló Gázai övezetben ugyanis a Hamasz fegyveresei vették át az uralmat.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió hétfőn gyorsan Abbasz segítségére sietett azzal, hogy közölték: megszüntetik a palesztin hatósággal szembeni embargót. Izrael pedig jelezte, hogy a ciszjordániai palesztin hatóságok megkaphatják a nevükben Izrael által beszedett adókat.

Az első kézzelfogható eredmény az lesz, hogy a palesztin vezetés hosszú idő után ismét képes lesz folyósítani a köztisztviselők fizetését - amely komoly tényező a palesztin gazdaságban.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök arról is beszélt, hogy kész találkozni a palesztin vezetővel, de csak bizonyos feltételek mellett. Például: "a paleszinoknak sokkal komolyabb és hihetőbb kormányzatot kell létrehozniuk és a lehető leghatásosabban kell fellépniük a terrorizmus ellen".

Hasonló mondatok azonban már sokszor elhangzottak a legújabb kori közel-keleti történelemben, így nem tudni, hogy mennyire van létjogosultsága az optimizmusnak.

Emellett George Bush és Ehud Olmert sem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy a korábbi Hamasz-kormányt a palesztinok választották maguknak, tehát a radikális mozgalom eltávolítása a hatalomból praktikus lépés, de nem a választás szabadságáról szól.

Tudósítók megjegyzik, hogy Mahmud Abbasz a gyakorlatban csak a három millió palesztin felének az elnöke, ezért kérdéses, hogy hogyan tudja befolyásolni azt, ami Gázában történik.

Közben az övezet és Izrael határán többszáz palesztin várakozik, akik a Hamasz elöl akarnak a Gázai-övezettel nem összefüggő Ciszjordániába menekülni, az izraeli hatóságok azonban nem akarják átengedni őket területükön.

Azt mondják, hogy nem mindenkire leselkedik veszély - a menekülők azonban nem akarnak Gázában maradni. A közel 600 ember így a határátkelőhöz vezető betonalagútban ragadt, amelynek közelében időnként a miltánsok lövöldöznek.

Közben a Hamasz megpróbálja megállítani az eretzi átkelőhöz tartókat, honlapján pedig négy Fatah vezető képe alatt ez olvasható: bármi történjék is, a bosszú nem várat magára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×