Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Irán elítéli Salman Rushdie lovaggá ütését

Irán elítélte vasárnap az angol királynő azon döntését, hogy lovaggá üti Salman Rushdie írót, aki egy évtizedig rejtőzködni kényszerült hazájában, Nagy-Britanniában, mert Khomeini ajatollah, Irán akkori legfőbb vallási és politikai vezetője 1989-ben elrendelte megölését.

Mohammad Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a Sátáni versek írójának kitüntetése sérti a muzulmánokat.

"Kitüntetni azt, aki az egyik legmegvetettebb ember a muszlim társadalomban, az iszlámellenesség nyilvánvaló bizonyítéka magas rangú brit tisztségviselők részéről. Ez a döntés nem volt véletlen, hanem előre megtervezett és megszervezett, és élvezte több nyugati ország támogatását" - jelentette ki a szóvivő.

A hagyományos birodalmi pompával ünnepelték meg szombaton Londonban az idén 81 esztendős II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapját. Ez alkalomból az uralkodó mindig kitüntet több személyiséget. Az idén köztük van Rushdie is, akit a lovagi cím a Sir előnév viselésére jogosít majd. Az író kedden lesz 60 éves.

A Khomeini ajatollah által 18 évvel ezelőtt kiadott vallási rendelet (fatva) azt jelenti, hogy bármely muzulmán megölheti az írót. A teheráni kormány 1998-ban közölte, hogy nem azonosul a rendelettel, de nem is tudja visszavonni.

Az író elmondása szerint minden évben Bálint-napkor kap egy képeslapot Iránból, amelyben emlékeztetik arra, hogy Irán nem felejtette el a fatvát.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×