Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.81
bux:
145246.02
2026. november 3. kedd Győző

Markó Béla távozik a miniszterelnök-helyettesi posztról

Az RMDSZ ügyeire akar koncentrálni a párt elnöke, ezért vonul vissza a miniszterelnök-helyettesi pozícióból. Ezt Markó Béla mondta el az Inforádiónak. A Romániai Magyar Demokrata szövetség vezetője arról is beszélt, hogy pártja kész részt venni az előrehozott választásokon.

Az RMDSZ számára hasznos volt a miniszterelnök-helyettesi poszt betöltése - hangsúlyozta Markó, aki azonban úgy látja, elnökként most a szövetséggel, a magyar közösségen belüli párbeszéddel kell foglalkoznia.

Az RMDSZ azonban marad a kormányban - tette hozzá Markó Béla, aki elmondta: még nem döntöttek, ki lesz a miniszterelnök-helyettes. Elképzelhető, hogy egyelőre nem töltik be a posztot.

A dilemma lényege, mondta, hogy a poszt eddig kötődött az RMDSZ elnöki tisztségéhez.

Markó Béla szerint nagyobb kérdés, hogyan működik majd a kormány kisebbségben. Az RMDSZ nem fél a választások előrehozásától, fogalmazott, bár csak az államfő vezette Demokrata Pártnak lenne ez az érdeke.

Hanganyag: Póth Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×