Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
325.95
bux:
144715.18
2026. november 3. kedd Győző

Kritikák kereszttüzében a miniszterelnök felesége

Elképzelhető, Cherie Blair megunta az édesanyaszerepet, és önálló karrier építésébe kezd. Úgy döntött, hogy előadásokat tart, az elsőket mindjárt a tengerentúlon. Sikereiről megoszlanak a vélemények.

Voltak, akik azonnal bírálni kezdték a leköszönő brit miniszterelnök feleségét, amiért férje hírnevét kihasználva próbál hallgatóságot szerezni előadásaihoz. Ráadásul Mrs Blair előadásait nem is ingyen lehetett meghallgatni, hanem borsos árért.

A legolcsóbb jegy is több mint 6 ezer forintnak megfelelő áron árulták, a legdrágább pedig csaknem 80 dollárért, azaz mintegy 15 ezer forintért.

Az első egyesült államokbeli előadását csaknem 1600-an hallgatták meg, zömében középkorú és középosztálybeli nők.

A brit first lady rózsaszín kosztümben lépett a hallgatóság elé. A háromnegyedórás előadásában a karrierjéről és a nemi egyenlőségről beszélt, amelyből kitűnt: függetleníteni akarja magát a férjétől.

Előadását azzal kezdte, hogy ez az első alkalom, amikor arra kérték: a saját életéről tartson előadást.

És hogy hogyan értékelték az előadást mások? Vannak, akik szerint Mrs Blair előadói karrierje csak most kezdődött. Sőt, azt is kilátásba helyezték, hogy Tonynak kellene vigyáznia a gyermekekre, miközben felesége építi a karrierjét.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×