Infostart.hu
eur:
368.35
usd:
318.06
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Az al-Kaidához köthető csoport követte el az iraki parlament elleni merényletet

Az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezethez kötődő Iraki Iszlám Állam nevű szervezet vállalta magára a csütörtöki bagdadi merényletet, amelyben egy parlamenti képviselő vesztette életét.

Az Iraki Iszlám Állam nevű szervezet internetes közleményben vállalta magára a bagdadi parlament elleni csütörtöki merénylet elkövetését. Állításuk szerint azért vártak eddig a bejelentéssel, hogy időt adjanak a támadást segítő tagjaiknak a menekülésre.

Az iraki parlament éttermének három alkalmazottját vették eddig őrizetbe a csütörtöki merénylet miatt. Egyelőre nem vádolják őket azzal, hogy segítették az öngyilkos merénylőt az akció végrehajtásában. A merénylőt még nem azonosították. A támadásban egy képviselő halt meg és 22-en megsebesültek.

A három alkalmazottat azért vették őrizetbe, hogy kihallgassák őket. A parlament biztonsági szolgálatának több tagját is kikérdezték, őket azonban nem vették őrizetbe, közölte Haszán al-Szenaid, a kormányzó Síita Szövetség tagja.

Autó nélkül nem megy

A parlamentet pénteken rendkívüli ülésre hívta össze Mahmud Mashadi házelnök, de a tanácskozást az alacsony részvétel miatt csak másfél órával a tervezett időpont után tudták elkezdeni.

Sok képviselő egyáltalán nem tudott eljutni az ülésre, a pénteki imanapon ugyanis autózási tilalom van érvényben. A többiek bejutását a szigorú biztonsági intézkedések nehezítették.

Az iraki hatóságok elsősorban azt vizsgálják, hogyan jutott be a merénylő a különlegesen védett Zöld zónában található parlamentbe. Az épületbe ugyanis csak a parlamenti alkalmazottak, a képviselők, a biztonságiak és az újságírók léphetnek be, az étterembe pedig kizárólag az alkalmazottak, a képviselők és rendőrök.

Egy képviselő testőre volt a merénylő?

Az iraki televíziók pénteken többször is lejátszották a merényletről készült felvételeket. Ezen többek között egy térdelő asszony látszik egy nyilvánvalóan sebesült vagy halott férfi mellett. A kamera közeli képet mutatott a véres, összeroncsolt lábakról - nyilvánvalóan az öngyilkos merénylő lábairól.

Név nélkül nyilatkozó parlamenti biztonságiak egyébként már azt is tudni vélik, ki volt a merénylő: az egyik szunnita képviselő testőre. Az amerikai erők szóvivője, William Caldwell vezérőrnagy pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadás az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet kézjegyét viseli.

"Nem tudjuk egyelőre, ki volt a merénylő, de ilyen típusú robbanóanyaggal felszerelt mellényt főleg az al-Kaida használ" - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Az Európai Tanácsot vezető António Costa szerdán Budapesten tárgyal Magyar Péterrel, mielőtt Dublinban megkezdődnek az informális egyeztetések az EU következő hétéves költségvetéséről. A megállapodás még távolinak tűnik mivel az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tervezetét, az Európai Parlament és a tagállamok eltérő irányokba vinnék, pedig a 2028–2034-re vonatkozó több éves pénzügyi keretből (MFF) a meglévő politikák mellett az új prioritásokat - versenyképesség és védelem - is finanszírozni kéne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×