Infostart.hu
eur:
370.39
usd:
320.19
bux:
148169.17
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A bölcsődéknek szánt pénzen vitatkoznak Németországban

Németországban ismét fellángolt a vita a keleti tartományok pénzügyi támogatása miatt. Ezúttal a közvetlen kiváltó ok a bölcsődei férőhelyek finanszírozása volt, de ez is része annak a nyugati országrészben erősödő törekvésnek, hogy az úgynevezett szolidaritási szerződés címén kifizetett összegekből ne csak az egykori NDK részesülhessen.

A keleti tartományok városai és községei megújultak, az infrastruktúra a legmodernebb követelményeknek is megfelel, a gazdaság azonban változatlanul akadozik és a nyugati irányú elvándorlás tovább tart.

Mindebből a nyugati országrész politikusai arra következtetnek, hogy az egykori NDK-ban a pénzügyi támogatásokat nem teljesen megfelelően használják fel, és nem egyszer csupán a külsőségekre költik.

Van, akinek nem tetszik

Ezek után nem meglepő, hogy a Szociáldemokrata Párt észak-rajna-vesztfáliai elnöke a napokban megkérdőjelezte a keleti országrész immár 16 éve fennálló támogatási rendszerét.

A politikus úgy vélte, hogy a 2019 végéig tervezett szanálási programra szánt 156 milliárd euró egy részét a nyugati tartományok elavult infrastruktúrájának korszerűsítésére kellene fordítani.

A keleti tartományok politikusai pártállástól függetlenül egyhangúlag visszautasították a javaslatot, mint ahogy azt a követelést is elvetették, amelyet ugyancsak észak-rajna-vesztfáliai és Saar-vidéki vezetők terjesztettek elő a bölcsődei férőhelyek finanszírozásával kapcsolatban.

A nyugati politikusok azzal érveltek, hogy az egykori NDK-ban már évtizedek óta működnek a bölcsődék és óvodák, ezért a nyugati tartományok nagyobb összegre jogosultak az új férőhelyek létesítésére szánt alapból.

Ezt Brandenburg tartomány miniszterelnöke elfogadhatatlannak nevezte és rámutatott: büntetésnek tekintené, ha azért kapnának kevesebbet, mert a volt NDK területén több férőhely áll rendelkezésre, mint az egykori Nyugat-Németországban.

Becslések szerint a volt NDK talpra állítására szánt támogatás összege elérte az 1500 milliárd eurót.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×