Infostart.hu
eur:
367.32
usd:
316.29
bux:
147997
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Kastélyát követeli Ferenc Ferdinánd dédunokája

A konopistei kastélyt követeli a cseh államtól Ferenc Ferdinánd dédunokája. Az épületet, amelyet Ferenc József vett el a családtól, majd az állam kisajátított, az örökösnő most vissza szeretné kapni.

A Prágától alig egyórányira lévő konopistei vadászkastélyt követeli vissza a Szarajevóben 1914-ben meggyilkot Ferenc Ferdinánd főherceg dédunokája, Sophie von Hohenberg (másik nevén Sophie de Potesta).

A kastélyt, amely Ferenc Ferdinánd utódainak birtokában volt, 1921-ben, két évvel az Osztrák-Magyar Monarchiából való cseh kilépés után sajátította ki az állam minden más Habsburg-birtokkal egyetemben. Ma a cseh kulturális minisztérium tartja fenn mint nemzeti kulturális és történelmi műemléket.

Nem is volt Habsburg


Sophie von Hohenberg szerint azonban az államosítás hibás lépés volt, hiszen a birtok és a kastély hivatalosan akkor már nem volt Habsburg tulajdonban.

Azért nem, mert a kastély akkori tulajdonosai, nagyapja, Maximilián, és annak két testvére egy 1899-es rendelet szerint nem számított Habsburgnak, így maga a terület és az épület sem volt a királyi család birtokában. Ezért a von Hohenbergeknél kellett volna maradnia.

Maximiliánt és testvéreit a rendelet egy családi botrány miatt fosztotta meg a Habsburg névtől, a família házasulási szabályai szerint ugyanis a trónörökösök csak más uralkodócsalád utódaival köthettek házasságot.

Kitagadták őket


Ferenc Ferdinánd azonban nem királyi családból választott magának társat: Sophie Chotek csupán várományosa volt a nemesi rangnak, egy herceg feleségéül szánták.

Ferenc Józsefnek ez nem volt elég. A császár egyezséget kötött a trónörökössel: házasságot köthet rangján aluli kedvesével, aki Hohenberg hercegnője lett, de utódaik nem öröklik a Habsburg rangot.

Címlapról ajánljuk

Tűzifaárstopot rendelt el a kormány a lakossági vevőknek

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videóban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×