Infostart.hu
eur:
356.29
usd:
312.3
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Kiirtják Londonban a szárnyas patkányokat?

Bíróság elé kerül a londoni Trafalgar Square-i galambok ügye. A természetvédők tiltakoznak: szerintük a polgármester megszegett egy szerződést és szándékosan irtatja ki a madarakat.

A Mentsük Meg a Trafalgar Téri Galambokat nevű állatvédő szervezet tagjai úgy vélik, a londoni polgármester megszegett egy 2002-es szerződést, amelyben garantálta, hogy folytatja a téren tanyázó szárnyasok etetését.

Ken Livingstone arra tett ígéretet, hogy továbbra is gondoskodnak a galambok etetéséről, azonban csökkentik az élelem mennyiségét. A cél az volt, hogy a madarak életben maradásához elég táplálékot biztosítsanak, de visszafogják túlzott szaporodásukat.

A Trafalgar téri galambok sorsáról a bíróság határoz majd áprilisban, miután egy londoni bíró úgy döntött, az eset meglehetősen fontos.

A polgármester hivatala azzal magyarázta a szószegést, hogy a tér egyik oldala nem is az ő kezelésük alatt áll, a tiltakozók szerint azonban a hatóság akkor hátrált meg, amikor rájöttek, hogy az étel mennyiségét fokozatosan kell lecsökkenteniük.

Mindkét fél megszegte


A szervezet szerint a polgármester közvetetten galambok ezreinek halálát okozta: sok madár éhen halt, sok pedig a galambok elijesztésére a városba telepített sólymok áldozata lett.

A polgármester szerint ugyanakkor a tiltakozók sem tartották magukat a megegyezéshez, hiszen gyakran etették a madarakat.

Sok londoni egyébként helyesnek tartja a madarak elriasztását a térről, mert a madarak meglehetős mennyiségű ürüléket és nagy  rendetlenséget hagynak maguk után.

Az állatvédők viszont azt magyarázzák: a városiaknak is meg kell tanulniuk együtt élni a természettel.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×