Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
312.07
bux:
148639.34
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Természetvédelmi terület lehet a frontvonal helyén

Az izraeli Háárec című lap értesülése szerint titkos megállapodás született Szíria és Izrael között a zsidó állam által 1967 óta megszállva tartott Golán-fennsík kiürítéséről. Az újság információit szíriai és izraeli oldalról is cáfolták.

Az izraeli Háárec című újság szerint Izrael és Szíria képviselői megegyeztek egy esetleges békemegállapodás feltételeiről. A lap úgy tudja: a tárgyalások titkos európai találkozókon folytak 2004 szeptembere és 2006 júliusa között.

A békeegyezség értelmében Izrael fokozatosan kivonulna az 1967-ben megszállt Golán-fennsíkról. A kiürítés ütemében nincs egyetértés, Izrael 15 évre húzná el a folyamatot, Szíria szerint 5 év alatt is lehetséges lenne a terület kiürítése.

A megállapodás nem jelenti a két ország hivatalos kötelezettségvállalását, de az egyezséget Ariel Saron volt miniszterelnök, majd utódja, Ehud Olmert kormányának tudtával dolgozták ki - írja az újság.

Ugyanakkor Ehud Olmert szóvivője azt mondta: sem a miniszterelnöknek, sem hivatalának nem volt tudomása a szíriaiakkal folytatott titkos találkozókról. Szíriában külügyminisztériumi források szintén tagadják, hogy bármilyen megállapodás született volna.

Feltételek

A Háárec szerint Szíria kötelezettséget vállalna, hogy beszünteti a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamasz támogatását, és eltávolodna Irántól is.

A lap úgy tudja, hogy a két ország a Kineret-tó keleti partja mentén természetvédelmi területet hozna létre, amely a Golán lejtőire is kiterjedne. A területet szíriaiak és izraeliek is szabadon látogathatnák. Izrael ugyanakkor megtartaná a Jordán folyó és a Kineret-tó vízkészlete feletti ellenőrzést.

A határ két oldalán demilitarizált övezetet alakítanának ki, amelynek izraeli oldalról egy, szíriai oldalon négy kilométer szélesnek kellene lennie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Budapesten a rövidtávú lakáskiadású hirdetések egyharmada lehet illegális – derül ki a GuestGuru elemzése alapján. A vállalat értékesítési vezetője, Antos Péter az InfoRádióban elmondta, a szigorításokat elsősorban nem az illegális lakáshirdetők, hanem a családok és a kisvállalkozók szenvedik meg.

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót. A feladat megcsinálható, kérdés, hogy a politikai elit kész-e rá – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője.
Jön a hét legfontosabb adata - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Jön a hét legfontosabb adata - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

A hét legfontosabb eseménye az amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés lesz, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat, így péntek délután a dollárban, a kötvényhozamokban és a részvénypiacokon is nagyobb mozgások jöhetnek. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Bizonytalan piacnyitás jöhet Európa tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×