Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
312.73
bux:
148565.89
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Meciar kés alatt

Rövidesen komoly szívműtét vár Vlagyimir Meciar volt szlovák kormányfőre. A politikus távolléte kihathat a kormánykoalíció munkájára is, vélik a politikai elemzők.

A szívműtét tényét Meciar pártjának magasrangú vezetői is megerősitették, a volt kormányfő azonban nem volt hajlandó részletezni az egészségi állapotáról már jó ideje terjesztett hireket.

Úgy tudni Meciar szívelégtelenségben szenved, ezért többszörös by-pass-t operálnak be neki. Az exkormányfő decemberben hosszabb vizsgálatnak vetette magát alá a besztercebányai szívkórházban és ennek eredményei alapján javasolták neki a mielőbbi műtétet.

Szívsebészek szerint rutinműtétről van szó, ám a szlovák sajtóban már megjelentek az első találgatások arról, hogy az idén 64 éves pártelnök esetleg távozni kényszerül a politikából.

Megfigyelők szerint ez azonban az általa alapított és vezetett Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a HZDS végét jelentené, mivel a párt meghatározó egyénisége maga az elnök.

Meciar pártja a tavalyi választások után ismét visszakerült a hatalomhoz, hisz a kormánykoalíció tagja lett. Egyelőre nem tudni, mikor műtik a volt miniszterelnököt, egyik közeli munkatársa azonban úgy nyilatkozott, hogy a pártelnök már nem vesz részt a koalciós tanács legközelebbi ülésén.

Szakemberek szerint a volt kormányfő felépülése akár hónapokig is eltarthat. Sokan a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmon belüli széthúzástól tartanak, az ellenzék egy része ugyanis elképzelhetőnek tartja a HZDS-el való együttműködést - de Meciar nélkül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Itt van Magyar Péter újabb bejelentése a nyugdíjakról

„2027. január 1-től 10 százalékkal emeljük a megváltozott munkaképességűek ellátását. A rokkantsági és rehabilitációs ellátást is. 65 éves kor felett rájuk is vonatkozni fog a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelése” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×