Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Délután már 300 millióan lesznek

Az Egyesült Államok népessége várhatóan kedden haladja meg a 300 milliót, a szakemberek becslése szerint keleti idő szerint reggel 7 óra 46 perckor.

Az amerikai népszámlálási hivatal szerint az ország népessége 11 másodpercenként nő egy fővel, így előzetes számítások szerint reggel háromnegyed 8 után pontosan egy perccel, közép-európai idő szerint 13 óra 46 perckor már 300 millióan lesznek.

A 200 milliót 1967-ben érte el az Egyesült Államok lakossága. Míg azóta a népesség 50 százalékkal nőtt, a háztartások és a gépjárművek száma megduplázódott, és az autók által megtett kilométerszám megtriplázódott. Így nem is csoda, hogy a környezetvédők aggódva figyelik a növekedést.

Egyre több természeti forrást használ fel egy ember. Több teret fűtünk és hűtünk, mint valaha, és nagyobb területet foglalnak el házaink, mint bármikor korábban - hívja fel a figyelmet Michael Replogle, az Environmental Defence nevű csoport egyik vezetője.

"Nem is a népességnövekedés, inkább a fogyasztás növekedése az, ami a végünket jelentheti" - hangsúlyozza William Frey, egy Washingtoni elemző intézet demográfusa.

"Ezeket a luxusigényeket eddig ki tudtuk elégíteni, de ez nem tarthat örökké" - figyelmeztet a szakember.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×