Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Washingtoni figyelmeztetés Észak-Koreának

Washington figyelmeztette Észak-Koreát, hogy ne hajtson végre kísérleti atomrobbantást.

Az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekben illetékes főtárgyalója az ENSZ diplomáciai csatornáin keresztül juttatta el Phenjanhoz az üzenetet, de részleteket nem közölt.

Christopher Hill hozzátette, hogy egyelőre nem érkezett válasz.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eközben arról tárgyal, hogy milyen eszközökkel lehet megakadályozni a tervezett észak-koreai nukleáris kísérletet, amelyet korábban elfogadhatatlannak nevezett az orosz és a dél-koreai külügyminiszter is.

Szergej Lavrov és Ban Ki Mun úgy vélte: egy ilyen lépés súlyosbítaná az észak-koreai atomprogram miatt kialakult válságot, és megnehezítené a rendezést célzó hatoldalú tárgyalások felújítását.

A phenjani külügyminisztérium kedden közleményben jelentette be, hogy az ország védelme érdekében nukleáris kísérletet hajtanak végre a jövőben. Ezek helyszínéről és időpontjáról nem közöltek részleteket.

A tárca hangsúlyozta: olyan körülményeket teremtenek, amelyek szavatolják a biztonságot.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×