Infostart.hu
eur:
364.97
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Bocsánatot kért a "nagy sumákoló"

Bocsánatkérésre kényszerült az ír kormányfő az országban két hete zajló politikai botrány miatt. Bertie Ahern több mint tíz éve pénzt fogadott el egy előadásért, és jelentős hitelt kapott ismerőseitől. Bár a miniszterelnök szerint sem erkölcsileg, sem jogilag nem tett rosszat, mégis sajnálkozását fejezte ki a dublini parlamentben.

"Ön elvesztette az erkölcsi tekintélyét - az egyetlen tisztességes dolog, amit tehet, az az, hogy lemond" - mondta az ellenzék egyik vezetője az ír miniszterelnöknek.

Bertie Ahern kormányfő pénzügyminiszterként 1993-ban és 1994-ben 50 ezer eurónak megfelelő összeget fogadott el befolyásos üzletember ismerőseitől, és 15 ezer dollárt egy angliai előadásáért.

A botrány azután robbant ki, hogy az Irish Times című lap cikket közölt a miniszterelnök pénzügyeiről.

Beismerés és bocsánatkérés

Bertie Ahern két héten át tartó politikai válság után - amely egy televíziós beismerő beszéddel kezdődött - most kénytelen volt bocsánatot kérni. Keddi parlamenti beszédében harcosan védte magát, és azt mondta: ismerősei nagy megrázkódtatással járó válása után segítették ki a hitellel, és ekkor fogadta el a fellépési díjat is.

A kormányfő hangoztatta, hogy sem erkölcsileg, sem jogilag nem tett semmi rosszat, de ha tudta volna, hogy "ennyire eltorzítják", hogy miért is mondott igent, akkor egy vasat sem fogadott volna el.

"A közvéleményt és a hozzám közel állókat annyira felkavarták ezek a hírek, hogy bocsánatot kérek tőlük és az ír néptől. Sajnálom a döntést" - mondta a képviselőknek, amit saját frakciója nagy tapssal jutalmazott.

Mit szólnak a választók?

Mindez azonban nem csitította el a lemondását követelő ellenzéki hangokat - a kormánnyal szemben álló pártok vezetői arról beszéltek, hogy a miniszterelnök továbbra is "nagy sumákoló", aki elveszítette erkölcsi tekintélyét.

A botrányt részben az okozta, hogy Bertie Ahern sokáig nem fizette vissza a hitelt ismerőseinek, erre a kínos kérdésekre válaszolva a kormányfő azt mondta, hogy mostanra a kamatokkal együtt visszaadta a pénzt, így közel kétszer annyit fizetett vissza, mint amennyit kapott.

A miniszterelnök már kilenc éve áll a kormány élén és a nagy kérdés, hogy a szavazók mennyire értékelik majd a gesztusát, Írországban ugyanis egy éven belül választásokat tartanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×