Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Sólyom László az ellenzék mellé állt"

A magyar köztársasági elnök az ellenzék mellé állt, és a bizalmi kérdés felvetésével elérkezett alkotmányos jogkörének határára - állapította meg több német nyelvű lap a magyarországi önkormányzati választásokat értékelve.

A müncheni Süddeutsche Zeitung rámutatott arra, hogy az ellenzék választási győzelmének hatására (valójában azonban még a választási eredmények megismerése előtt - a szerk.) Sólyom László köztársasági elnök arra szólította fel az Országgyűlést, hogy vesse fel a bizalmi kérdést Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben.

A Die Welt Budapestről keltezett cikkében megállapítja, hogy az önkormányzati szavazás után már az államfő is az ellenzék pártjára állt, és élesen bírálta a hazugságokba bonyolódott miniszterelnököt. Ezzel a magatartással Sólyom László elérkezett alkotmányos jogkörének határára - jegyzi meg a Die Welt, hozzátéve: a vasárnapi választás egyértelműen kifejezi az ország hangulatát.

A Der Spiegel viszont azt hangsúlyozza, hogy Gyurcsány Ferenc előre menekül, mert bízik a bizalmi szavazás kedvező kimenetelében. A német hírmagazin megállapítja, hogy Magyarországon még sohasem tulajdonítottak helyi választásnak olyan nagy jelentőséget, mint ezúttal, amikor az ellenzék szerint a kormányt leszavazta a lakosság.

A Bécsben megjelenő Die Presse úgy véli, hogy az önkormányzati választáson elszenvedett vereség hatására a szocialisták és liberálisok még szorosabbra zárják soraikat a miniszterelnök mögött, és így Gyurcsány Ferenc győztesként kerül ki a péntekre tervezett bizalmi szavazásból. A Der Standard viszont feltételezi, hogy hosszú távon az ellenzék húz hasznot a kormánypártok választási vereségéből.

A svájci Neue Zürcher Zeitung is kommentárban foglalkozik a témával, és megállapítja: a kormányválság előtt semleges álláspontot képviselő Sólyom László köztársasági elnök az önkormányzati választást követően az ellenzék mellé állt, és burkolt formában a bizalom megvonását ajánlotta az Országgyűlésnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×